Szatmárnémeti

Megérkeztek az oltóanyagok

2013.12.01 - 11:10

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság 9300 adag influenza elleni oltóanyagot kapott, szétosztásukra december 2-tól kerül sor.

 

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) sajtóosztályának tájékoztatásából kiderül, hogy az egészségügyi minisztérium 2013. november 27-én jóváhagyott 1439-es rendelete alapján Szatmár megyének 9300 adag influenza elleni oltóanyagot utaltak ki. Ezeket december másodikától kezdődően osztják majd szét a családorvosi rendelőkbe és a kórházakba, hogy azt követően kezdetét vegye a 2013/2014-es szezonra érvényes oltási kampány. A tájékoztatásból kiderül, hogy az ingyenes védőoltást a veszélyeztetett kategóriákba tartozó személyek kapják meg. Külön hangsúlyt fektetnek a várandós nőkre, az egészségügyi intézmények alkalmazottaira, illetve a kórházakba beutalt személyekre, a krónikus megbetegedésben szenvedő gyermekekre és felnőttekre, a szociális védőrendszerben levő személyekre, illetve a 65 évesnél idősebb korosztályra. Az oltási szezonnak rendes körülmények között novemberben kellett volna kezdődnie, azonban az oltóanyagok megkésett beszerzése miatt idén csak decemberben kezdődik. A szakemberek hangsúlyozzák, azért lett volna fontos, hogy az igénylők megkapják november végéig oltásaikat, mivel általában már december elején megkezdődik az influenzajárvány, a védőoltás pedig a beoltástól számított két hét után fejti ki hatását. Amint arról többször is beszámoltak a családorvosok, az influenza ellen a legjobb védekezés az oltás. Mivel a vírusok ellen nincs hatásos antibiotikum, ezért az oltás az egyetlen módszer, hogy megelőzzük a betegséget. Az oltások hatékonysága 86 százalékosra tehető, viszont lényegesen csökkenthetik a vírusos megbetegedések terjedésének lehetőségét. Szatmár megyébe a DSP munkatársai 40 ezer oltóanyagot igényeltek, melyből első részletben 9300 adag érkezett meg. Azon személyek, akik nem jogosultak az ingyenes védőoltásra, a gyógyszertárakban szerezhetik be az oltóanyagot, értesüléseink szerint a legtöbb gyógyszertárba csak előzetes rendelés alapján szállítják le az oltóanyagot, az oltóanyag megközelítőleg 35 lejbe kerül. A magyarországi patikákban ellenben 14,5 lej és 58 lej közötti áron lehet a védőoltást beszerezni.