Nagykároly

Érkeznek az elektromos buszok Nagykárolyba

Várhatóan az év második felétől üzembe helyezik a városi buszokat Nagykárolyban (Fotók: Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal)
2023.02.14 - 18:30
A nagykárolyi önkormányzat képviselői kedden átvették a gyár telephelyén azt a hét elektromos kisbuszt, amelyeket a Mobilitás 1 elnevezésű projekt keretében vásárolt a város. A buszokat a bursai (törökországi) Karsan cégtől szerezte be az önkormányzat.

A környezetkímélő elven működő, elektromos kisbuszok a jövő héten érkeznek a városba és kerülnek a nagykárolyi önkormányzat tulajdonába.
„Európai uniós pénzalapokból finanszírozott projektek révén folytatjuk Nagykároly fejlesztését. Szeretnénk, ha ezeknek az elektromos kisbuszoknak az üzembe helyezését követően városunk közlekedése kevésbé lenne szennyező, és a szintén uniós forrásból vásárolt 140 bérelhető kerékpár is a lakosok rendelkezésére állna, és használnák is azokat. A környezetkímélő tömegközlekedési eszközöket várhatóan az év második felétől helyezzük majd üzembe” –fogalmazott Kovács Jenő polgármestert.

hirek/2023/februar/buszok-nk4.jpg

Az elektromos kisbuszok két útvonalon közlekednek majd:
1. útvonal: indulás a Calea Armatei Române (Gencsi) utcáról az - Ignişului - Zăgănescu - Temető - Szőlő - Mioriţei – 25 Octombrie - 1 Decembrie 1918 - Iuliu Maniu - Independenţei utcáig oda és vissza távon, az Independenţei - Iuliu Maniu - Cloşca, Crişan, Kaplonyi utcák érintésével az Ágoston - Mihai Viteazul - Calea Armatei Române utcán található végállomásig.
2-es útvonal: indulás a Calea Armatei Române utcáról a - Mihai Viteazul - Ágoston - Kaplonyi - Crişan- Cloşca - Iuliu Maniu - Independenţei utcáig, innen visszaút az - Independenţei - Somos - 1 Decembrie 1918 - 25 Octombrie - Mioriţei - Szőlő - Temető - Zăgănescu - Ingnişului - Calea Armatei Române utcán található végállomásig.

hirek/2023/februar/buszok-nk2.jpg

Kerékpárok és bicikliutak városszerte

Várhatóan az év második felében már használhatják a lakosok a projekt keretében vásárolt 140 kölcsönözhető kerékpárt is. Az 1 Decembrie 1918 utca jobb oldalán a napokban kezdte el a kivitelező a fennmaradó kerékpársáv kivitelezését.
A két Mobilitás elnevezésű, európai uniós finanszírozásból kivitelezett projekten keresztül jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg Nagykárolyban. Ezek jóvoltából utak és a járdák újultak meg, kerékpárutakat építettek városszerte, buszmegállókat létesítettek, fedett kerékpártárolókat alakítottak ki, valamint a közterületeken található zöldövezetek is felfrissültek, valamint autóbuszvégállomásokat, depókat építettek.
A beruházások a nagykárolyi önkormányzat által megpályázott projekteken keresztül valósultak meg. A két városi mobilitási projekt összértéke 13 millió euró.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!

hirek/2023/februar/buszok-nk3.jpg