Magazin

Megérkezett a Samsung hajlítható telefonja

2018.11.09 - 18:06

Érdemi információval egyelőre nem szolgáltak a bemutatott prototípusról, de a Google már beállt az új megoldás mögé.

A Samsung Electronics szerdán, San Franciscóban mutatta be hajlítható okostelefonját, amelyről a koncepció szintjén már évek óta spekuláltak, tavaly óta pedig a legtöbb találgatás közvetett bizonyítékok alapján a Samsunghoz kötötte az új technológia első megjelenését. Nem a már létező hajlított, hanem kifejezetten a hajlítható kijelzőkről van szó, amelyek esetében kihívást jelent a megfelelő elektronikai komponensek fejlesztése, és olyan kialakításra van szükség, ahol a hajtás vonalába semmilyen, vagy csak a speciális igénybevétellel is dacoló áramköröket építenek.

Hosszú ideje zajló lebegtetés után derült ki, hogy a Samsung ezen a héten valóban bemutatja majd saját megoldását. A presztízsszempontból is érdekes elsőség végül nem jött össze a dél-koreaiaknak, hiszen hétfőn egy kínai startup, a Royole előállt a FlexPai nevű, okostelefonná lapítható táblagéppel. Az állítólag hat éve készülő eszköz vegyes fogadtatást ért el, köszönhetően kiforratlan felépítésének, a finomításra szoruló szoftveres platformnak vagy az egyelőre fejlesztői támogatásnak.

Egyelőre a külső fejlesztőkre hajtanak

A Samsung végül két nappal később, ugyancsak San franciscóban rendezett fejlesztői konferenciáján állt elő a sokak által várt eszközzel, egy 7,3 hüvelykes, vagyis 18,5 centiméteres képátlójú mobil prototípusával. Ez a bemutató alapján kettéhajtva is csak annyira vastag, mint egy kövérebb okostelefon (szemben a hétfői kínai bumszlival), de a sajtó képviselőinek nem adott rá lehetőséget, hogy azt közelebbről is megvizsgálják, netán kézbe vegyék. A Samsung mindenesetre már arra sürgette az alkalmazásfejlesztőket, hogy kezdjék el kiaknázni az új megoldás lehetőségeit.

A bejelentésen megjelent a Google androidos felhasználói élményért felelős vezetője is, aki szerint a két vállalat közösen támogatja majd abban a fejlesztői közösséget, hogy friss funkciókkal pakolják tele a hajlítható Samsung-telefonokat. Bár a Google szerepvállalása sokak szerint önmagáért beszél, az első kommentárok azt is kiemelik, hogy a koreai gyártónak mindenképpen licencelnie kell majd a technológiát saját versenytársainak is, ha azt akarja, hogy megfelelően széles körben elterjedjen.

A Reuters által megszólaltatott elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a kettéhajtható kijelző nagyon látványos dolog, de az új anyagok és gyártástechnológiai követelmények valószínűleg annyiba fog kerülni, amennyiért a vásárlók kétszer is meggondolják majd, hogy szükségük van-e ilyesmire. Éppen ezért okos politika a Samsung részéről, hogy első körben a fejlesztőket próbálják bevonni, és csak később, egy minden bizonnyal vonzóbb termékkel jelennek majd meg a piacon.

Érdemes megjegyezni, hogy a kínai huawei szintén beharangozta egy összehajtható kijelzővel rendelkező 5G-s telefon megjelentetését, amit egyelőre 2019 közepére ígérnek. A Samsungnak tehát igyekeznie kell, ha maximálisan ki akarja használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az új játékszer jelenthet az elektronikai vállalat mobil részlegének egyre csökkenő nyereségességét illetően. Már ha egyáltalán léteznek ilyen lehetőségek – ebben ugyanis egyelőe megoszlanak a vélemények.

Forrás: https://bitport.hu