Vidék

Megemlékezés a szamoskrassói Bem József Iskolában

2012.10.08 - 09:53

Október 5-én zenés-verses műsor keretében emlékeztek meg az iskola tanulói Erdély és Magyarország történelmének talán legszomorúbb napjáról.

Az 1848/49-es szabadságharc bukása után véres megtorlás következett, amely során Aradon 12 tábornokot és egy ezredest végeztetett ki Haynau. Az ő emléküket idézték meg a 8. osztály tanulói, Man Gabriella tanárnő vezetésével.

„Példát mutattak bátorságból, hazaszeretetből és önfeláldozásból az utókor számára, s mi ebből kell építsük jövőnket” — tanulják az iskola diákjai. Az előadáson jelen volt Domokos Sándor, a község polgármestere, illetve községi tanácsosok is. A szamoskrassói iskola kötődik a 48-as forradalom eseményihez, Bem József lengyel tábornok által is, aki az erdélyi seregek teljhatalmú főparancsnokaként, az 1848. december 12-ről 13-ra virradó éjszakát a szamoskrassói Darvay-kúriában töltötte. Minden évben a Bem ünnepség keretén belül megemlékeznek róla is a diákok. Az idei évtől pedig az iskola hivatalosan is felvette a Bem József nevet és az első megmérettetésen, ahol már ezt a nevet képviselték, 3 tanuló — Török Réka, Bálint Dávid és Gergely Balázs — sikeresen szerepelt a Zánkán megrendezett nemzetközi Bem József történelmi vetélkedőn.