Vidék

Megemlékezés a deportáltakról Tasnádon

2014.01.17 - 09:41

A tasnádi deportáltak emléke előtt tisztelegvén vasárnap délelőtt 10 órától ünnepi szentmise kezdődik a helyi római katolikus templomban. A megemlékezés szervezője a Német Demokrata Fúrum (NDF) tasnádi szervezete. A szentmisét Ft. Bodor Zoltán tasnádi plébános fogja celebrálni. A szentmise után egy emlékműsor következik, amelyben fellép a Schmidt Mária által vezetett tasnádi Maestoso kórus, továbbá két néhai deportált versei — a tasnádszántói Kerekes Ferenc Távol a hazától című költeménye, valamint a mezőpetri Prassler János Szomorú évek című verse — is el fognak hangzani két tasnádi fiatal előadásában. Az emlékműsor részeként azon kereszt megkoszorúzására is sor kerül, amely a deportálás idején leesett a templomról. Az említett kereszt jelenleg a templomban van elhelyezve, a megemlékezés zárásaként pedig az NDF, valamint az RMDSZ helyi szervezeteinek elnökei, Schmidt Ottó, illetve Bendel József, az NDF ifjúsági részlegének vezetői, Bendel István, valamint Stier Ottó, és végül, de nem utolsósorban Merk Margit jelenleg is élő deportált fogják megkoszorúzni. A kereszt mellé ugyanakkor Bendel Krisztina egy örökmécsest fog elhelyezni. Tasnádról egyébként 408 deportáltat hurcoltak el, a neveiket tartalmazó emlékmű hamarosan elkészül.