Belföld

Megduplázódott a népességfogyás

2021.02.11 - 08:00

A legrosszabb időszak az év utolsó három hónapja volt, amikor az 52 ezret meghaladó negatív szaporulat csaknem akkora népességfogyást eredményezett, mint amekkorát a 2019-es év egészében regisztráltak — írja az MTI. Ennek legfőbb oka az elhalálozások számának megugrása: tavaly decemberben már csaknem kétszer annyian (36 ezren) haltak meg, mint az előző év decemberében.

Tavaly decemberben több mint 400-zal több (csaknem 16 ezer) gyermek született ugyan, mint 2019 utolsó hónapjában, de a statisztikai intézet jelentését ismertető hotnews.ro hírportál rámutatott: a 2020-as év folyamán az élve születések száma 40 ezerrel elmaradt az előző évihez képest.

A közlemény a világjárványnak tulajdonítja, hogy tavaly februártól kezdődően hónapról hónapra nőtt a természetes népességfogyás az előző év azonos hónapjához képest, márciustól kezdődően pedig a házasságkötések száma is rendre elmaradt az előző évihez viszonyítva.

Románia természetes népszaporulata csaknem három évtizede, 1992-ben került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás. Az állandó lakosság 2014-ben húszmillió alá csökkent, pedig a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt.

A demográfiai adatokat az egészségügyi válság mellett az is kedvezőtlenül befolyásolja, hogy több mint négymillió román állampolgár él külföldön, akiknek a zöme az aktív lakossághoz tartozik, vagyis közöttük sokan vannak olyanok, akik a gyermekvállalás szempontjából fontos, 25–45 év közötti korosztályhoz tartoznak. 

Fotó: Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Cătălin Drulă kivételével negatívan véleményezték a szakbizottságok Dacian Cioloş összes miniszterjelöltjét

Ioana Mihăilă szakbizottsági meghallgatásával lezárult kedd este a Dacian Cioloş kijelölt kormányfő miniszterjelöltjeinek parlamenti véleményezése. Az egészségügyi miniszteri tisztségbe javasolt politikus negatív véleményezést kapott.
Szatmárnémeti

Több kisfiú született, mint kislány

207-tel kevesebb kisbaba jött a világra tavaly Szatmár megyében és átlagosan 26 évesen szülnek először a szatmári nők – derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adatsoraiból.
Külföld

Vasárnap éjféltől csak negatív koronavírusteszttel lehet belépni Franciaországba

Január 24-e éjféltől csak azok az európai polgárok léphetnek be Franciaország területére, akik 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.