Külföld

Megbüntetik, aki sokat ül a padon egy magyar településen

2017.04.19 - 17:34

A Pest megyei Kakucson akár 150 ezer forintba kerülhet a buszmegállók padjainak nem rendeltetésszerű használata — írja a hvg.hu.

A helyi képviselő-testület március 27-én módosította „a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló” önkormányzati rendeletét. Ebben többek között az áll, hogy 5-től 150 ezer forint bírsággal sújtható, aki „a község buszmegállóinak padjait, a buszmegállók környezetét, nem azok rendeltetésének megfelelően, a közösségi közlekedést szolgáló autóbuszra történő várakozásra, hanem napközbeni ott-tartózkodásra használja, ideértve, ha 24 óra leforgása alatt összesen, több mint egy óra időtartamban tartózkodik ugyanazon buszmegállóban elhelyezett padokon, vagy azok 5 méteres körzetében.” A különös rendeletről először az RTL Klub számolt be, próbálták elérni a hivatalt, hogy rákérdezzenek a miértekre, de mint megtudták, erről csak a polgármester nyilatkozhat, ő viszont nem volt bent. A többek között a játszóterek használatáról, a kutyák sétáltatásáról is rendelkező módosítás kitér arra is, hogy hasonló büntetésre számíthat az is, aki lovát meghatározott közösségi eseményeken kívül, engedély nélkül a közterületeken, árkokon át ugratja, a közparkokban sétáltatja, továbbá az is, aki lovával, fogatával meghatározott közösségi eseményeken kívül, engedély nélkül a futballpálya játékterére hajt.