Az ugocsai községközpontban második alkalommal tartottak karácsonyváró foglalkozást a magyar tannyelvű elemisták és szüleik részvételével, ismét hatalmas sikerrel és több mint 150 résztvevővel — az ünnepvárás varázsa egy délelőttre megállította az idő rohanását.

Az adventi várakozás mindenkit eltölt a készülődés lázával, ami azonban modern, felfokozott világunkban olyan rohanássá torzult, amelyben a legfontosabbra, az együttlétre és a közös készülődésre már nem jut idő. Halmiban egy délelőtt erejéig ismét megállították az idő kerekét, hogy a gyerkőcök, a magyar tannyelvű osztályok elemistái szüleikkel, kistestvéreikkel és a tanítónénikkel együtt hangolódjanak az ünnepre — nyüzsgő hangyabolyhoz volt hasonló a kultúrház terme, ahol több mint 150-en készítették az ötletes karácsonyfát, különleges üdvözlőkártyát, hangulatos gyertyatartót, a munkálkodás közbeni energiavesztést pedig ízletes töltött káposztával és kisbábonyi recept szerint készült fánkkal pótolták, köszönhetően a szorgos kezű anyukáknak, pedagógusoknak, a gyermekek vidám éneke pedig még a Mikulást is visszacsalogatta Lappföldről.

„Az adventi időszak eltölt a készülődés lázával, ami azonban modern, felfokozott világunkban olyan rohanássá torzult, amelyben a legfontosabbra, az együttlétre és a közös készülődésre már nem jut idő. Épp ezért a halmi iskola magyar tannyelvű tanítónői úgy gondoltuk, ismét megszervezzük a karácsonyváró alkalmat, hogy ebben a rohanó világban kicsit megállítsuk az idő kerekét, akár csak egy délelőtt erejéig, de legyenek együtt a gyermekek, szüleik és pedagógusaik, s az itt elkészített apró kézimunkákat, az itt kapott élményeket vigyék, vigyük magunkkal, és ezáltal is tegyük szebbé az ünnepet” — köszöntötte pénteken délelőtt a halmi kultúrházban egybegyűlteket Szilágyi Orsolya tanítónő, a karácsonyváró ötletgazdája a második alkalommal megszervezett rendezvényen, amely vitathatatlanul hagyománnyá érett.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Incze Lajos polgármester, aki kétunokás nagytataként is hangsúlyozta: kell alkalmat teremteni és időt szakítani arra, hogy együtt legyenek a gyermekek szüleikkel, testvéreikkel (ugyanis sok elemista ovis vagy még kisebb testvére is ott volt) és tanítóikkal, utóbbiakkal az iskola falain kívül is, hiszen ezeknek az óráknak család-, de közösségépítő jellegük is van. Örömét fejezte ki a széles körű összefogással létrejött s hagyománnyá érett kezdeményezés sikere fölött a Halmi Általános Iskola vezetősége is, külön megköszönve Incze polgármesternek a — minden ilyen jellegű kezdeményezéshez való — pozitív hozzáállást és segítséget. Mielőtt elkezdődött volna a munkálkodás, a gyermekek az egyik talán legvidámabb karácsonyi énekkel „nyitották meg” a karácsonyvárót — s persze azzal a nem titkolt szándékkal, hátha meghallja a Mikulás is, és visszacsalogatják Lappföldről. Természetesen meg is hallotta, és vissza is érkezett, puttonyából pedig (Kiss Csaba vállalkozónak köszönhetően) mindenki számára került ajándék, de a kézzelfogható ajándékon túl még nagyobb örömöt jelentett a dabolci, kisbábonyi, halmi gyermekek számára, hogy szüleikkel közösen töltötték az időt. A kultúrház nagyterme gyorsan nyüzsgő hangyabollyá változott, több mint 120 gyerkőc és szüleik állták-ülték körbe a nagy asztalokat, hogy közösen kézműveskedve készítsék el az ötletes karácsonyfát, különleges üdvözlőkártyát, hangulatos gyertyatartót.

De nagy volt a nyüzsgés a konyhában is, ahol hagyományosan bebugyolált fazekakban pihent a több mint ezer töltött káposzta, a szorgos kezű anyukák pedig fáradhatatlanul sütötték a 20 kiló lisztből, kisbábonyi recept alapján készült fánkhegyeket — pótolandó a kézműveskedés közben elveszített energiát. „Nemcsak szavakban kaptunk biztatást a karácsonyváró megszervezésére, de tettekben, kétkezi munkában is — a szülők, akárcsak tavaly, egy emberként álltak mellénk, töltötték a káposztát, s abba még a nagymamák is besegítettek, ma már kora reggelre megbeszélték a találkát a kultúrotthon konyhájába, bedagasztották a tésztát, felváltva nyújtják, szaggatják, sütik. Közben a gyermekek be-beszaladnak megmutatni elkészült alkotásaikat, kicsit olyan a hangulat, mint a régi, népes, nagy családokban, ahol mindenki végezte ugyan a feladatát, de volt ideje, türelme a másik felé is fordulni. Most még inkább azt érzem: hagyományt teremtettünk, és ez az együtt töltött délelőtt, még ha fáradtságtól nem is mentes, szép emlékként marad meg mindenki számára” — mondta örömtől csillogó szemekkel Szilágyi Orsolya.

 Szabó Kinga Mária