Brutális drágulás történt idén az építőanyagok piacán, és nem csak Romániában vagy Magyarországon, illetve Európában, hanem az egész világon. Duplájára drágult a faanyag, a vas, a tégla, de a cement is, nemrég az ócskavas felvásárlási ára is a háromszorosára emelkedett. Építkezési vállalkozások, közberuházások, családok számításait lehet a szemétbe kidobni, igazi gazdasági válsággal fenyeget a jelenség az ágazatban.
Nincs ötlet
Magyarország számos intézkedést jelentett be, gazdasági újságok írták meg, mit tesz és mit fog tenni augusztus folyamán a magyar kormány, hogy megállítsa az árak rohamos emelkedését. Román oldalon egyelőre a versenytanács vizsgálódik, hogy nincs-e kartellezés, mesterségesen generált drágítás az ügyben, de teljes a csend a kormány részéről, hogy mit kíván tenni, hogy megfékezze a drágulást, de ha visszafordítani sikerülne, az sem lenne felesleges.
Gyors árstop kell
Egyelőre magyarországi megoldásokat lehet sorolni, amik a térség országaiban egyaránt jó, alkalmazható megoldások lehetnek, egyes esetekben itt is vizsgálódik a gazdasági versenyhivatal, de konkrét döntések is születtek már arra vonatkozóan, mit lát jónak az építkezési árstop elérése érdekében tenni a kormány.
Magyarországról nem lesz szabad építőiparban használatos árucikkeket exportálni, és azokra az ágazatban használt termékekre, amelyek a leginkább drágultak úgy, hogy az emelés gyaníthatóan nem volt épp annyira indokolt, extra profitadót fognak bevezetni. Ez azt jelenti, hogy egy észszerűnek tűnő ár fölötti értékesítés esetén a különbözet kilencven százalékát elveszi az állam. Az építőipari exportmoratóriummal egy időben a magyar kormány növelni fogja a termelést és az előállítást, illetve az importot azon anyagok esetében, amelyek esetében ez észszerű és lehetséges.
Nagyfelvásárlók
Nyugati szomszédunknál az árnövekedések mértékét is ismerik. A tavalyi, koronavírus-járvány miatti lezárások okán mindenütt nyersanyaghiány lépett fel az építőiparban, ami nem állt le, ellenben a kitermelés/beszállítás sok esetben igen. Emiatt idén az olyan hatalmas igénnyel rendelkező országok, mint Kína vagy az USA és cégeik, mindent felvásárolnának a világ bármelyik tájáról, miközben az olyan nagy fakitermelő országok, mint Kanada vagy Oroszország, otthon tartják azt, amijük van.
Princz Csaba