Szatmárnémeti

Megajándékoztak 11 ezer szatmári gyermeket

2021.03.24 - 08:36

A szatmári Vöröskereszt önkénteseinek segítségével tavaly októbertől mostanáig a megye mintegy 11 ezer gyermekéhez jutottak el, a Colgate–Palmolive iskolai programjának köszönhetően pedig amellett, hogy rengeteg hasznos tudással gyarapodtak, ajándékban is részesültek, szájhigiéniás termékcsomagban és színes tájékoztató anyagokban. Ebben a tanévben 70 Szatmár megyei iskolát vontak be a kampányba, ezeknek a 65 százaléka vidéki oktatási intézmény.

Rodica Borlan, a Vöröskereszt szatmári vezetőjének tájékoztatása szerint a Colgate iskolai fogápolási programja már lassan húsz éve fut, 1993-ban indult el az első ilyen jellegű karaván, azóta pedig 5 660 000 elemi osztályos kisdiák vett részt benne.

A járványügyi intézkedések a 2020/2021-es tanévi kampány idejének zömében nem engedték meg, hogy személyesen vegyenek részt a szájhigiéniai foglalkozásokon, ezért online rendezték meg ezeket. Február óta viszont, mióta visszatérhettek a kicsik az iskolapadokba, személyes részvétellel zajlottak az akciók — azóta azok a kisdiákok is megkapták a szájhigiéniás termékeket, akiknek tavaly ősszel nem volt lehetőségük arra, hogy átvegyék ezeket.

A tanulókat a foglalkozás során egy kisfilm kalauzolta az egészséges mosolyok világába, majd hasznos tanácsokkal látták el őket a helyes fogápolási technikákra vonatkozóan. Ismét kihangsúlyozták a napi kétszeri, legalább két percig tartó, alapos fogmosás fontosságát, azt, hogy háromhavonta le kell cserélni a fogkefét, valamint azt is, hogy rendszeresen részt kell venni fogorvosi ellenőrzésen.

A Vöröskereszt szatmári önkéntesei egy nagy méretű fogsormodellt is bevittek a diákokhoz, amelyen megmutatták, hogyan lesz valóban alapos a fogmosás, ezt követően pedig a kisdiákok is bebizonyíthatták, mennyire figyeltek, milyen ügyesen tudnak fogat mosni.

Bumbuluţ Krisztina

Fotó: Szatmári Vöröskereszt

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Legyél szociális vállalkozó!

Cél a szociális gazdaság fejlesztése és a szociális vállalkozói szellem támogatása.
Szatmárnémeti

Fejlődhet, bővülhet a Vöröskereszt

A szatmárnémeti polgármesteri hivatallal közösen kezd bővítésbe a Vöröskereszt szatmárnémeti csapata, a pénteki projektindítón beszéltek arról, miről szól az uniós támogatásból történő egyesület- és tevékenységfejlesztés.
Belföld

Adományokat gyűjt az ukrajnai menekülteknek a Román Vöröskereszt

Adománygyűjtést kezdeményezett az ukrajnai menekültek számára a Román Vöröskereszt.