Az 5630-as ágazati besorolási, vagyis CAEN kód alá tartozó, vendéglátóipari egységeket üzemeltető cégekre érvényes az a törvény, amelyet már az államfő is kihirdetett és amely 2023. január 1-től lép érvénybe Romániában: adóköteles a borravaló. A módosítás értelmében be kell ütni a pénztárgépbe ha borravalót ad a vendég és azt, tíz százalékos megadóztatás után kell szétosztani a személyzet között, olyan arányban ahogy azt a vezetőség, vagy a munkaközösség akarja. A borravaló nem ÁFA-köteles, az nem része a nyugdíjalapot gyarapító keresetnek, a betegbiztosítási alapba sem jut belőle semennyi. 10 százaléka fizetendő be jövedelemadóként, de azt nem tudni, hogy ez a cég jövedelme, így befolyásolja-e az év végi bevétel – kiadás mérleget és ezáltal mondjuk a cég profitadóját vagy az alkalmazottak bevétele, ami egyszerűbb elszámolást jelent.
Lehetetlen küldetés
Korai lenne arról beszélni, hogy jó-e ez a törvény, vagy sem, mert január elsejétől nem lesz alkalmazva. Fizikai lehetetlenség ugyanis, hogy az ország minden pénztárgépébe külön tételként szerepeljen négy munkanapon belül a borravaló, ennyi idő alatt nem lehet mindegyiket betanítani a módosításra. Szakcégtől kapott információk szerint az országban több mint 700 000 pénztárgép van használatban, Szatmár megyében körülbelül 11 000 van telepítve. Szatmár megye esetében, a 11 ezer kasszagépre nagyjából 15 programozó cég jut, ami azt jelenti, hogy naponta 183 pénztárgépet kellene megtanítani az új tételre úgy, hogy a programozási folyamat eszközönkként kb. 1 órát vesz igénybe.
Megkülönböztetett borravalók
Ha a gyakorlati akadály nem lenne elég, nagy eséllyel lesz alkotmányi akadálya is alkalmazni: nem minden borravalót adóz meg az újítás. Nyugtán kívüli plusz pénzt sminkesek, manikűrösök, fodrászok, borbélyok, taxisok, sőt futárok is szoktak kapni, így ha a törvény csak az 5630-as CAEN kód alá eső cégekre vonatkozik, akkor diszkriminatív. Volt hasonló próbálkozás megadóztatni a borravalót, akkor ezen csúszott el a dolog és lett elhalasztva mostanáig, de úgy látszik ezt az akadályt nem sikerült elhárítani azóta sem.
Princz Csaba
SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!