A jövő évi versenynaptárban egyelőre feltételesen szerepel a Koreai Nagydíj, de érdemes mérget venni rá, hogy még évtizedekig biztosítva lesz a kevésbé népszerű helyszín a bajnokságban.
Kicsit mostohagyereknek számít a bajnokságban a koreai versenypálya, amely 2010-es debütálása óta nem igazán tudta belopni magát a Forma–1 főszereplőinek és a szurkolók szívébe. A létesítményt épphogy csak sikerült időben elkészíteni az első versenyre – még a hadsereg katonáit is be kellett vonni az építkezés végső szakaszába –, de a helyszín nem kápráztatta el a közönséget.
A Korea International Circuit a Koreai–félsziget délnyugati csücskén, Mokpo kikötővárosának közelében, a Yeongam nevű tartományban, egy gazdaságilag elmaradott területen található. A táj viszont nagyon szép.
Mindez tehát éles váltás a Szingapúri Nagydíj kozmopolita hangulatához képest. A csapatok tagjainak is lejjebb kell adniuk az igényeikből. „Ez egyedi nagydíj abból a szempontból, hogy a versenyzők mind ugyanabban a hotelben szállnak meg – meséli az utolsó F1-es idényét teljesítő Mark Webber. – Az étkezések kissé szokatlanok, mert nemzetiség szerint foglalunk helyet az étteremben, és ilyenkor láthatjuk, hogy mások mit esznek reggelire” – tette hozzá a Red Bull–Renault ausztrál pilótája.
A jövő évi versenynaptárban egyelőre feltételesen szerepel a Koreai Nagydíj, s bár egyes források szerint csak formalitás lesz véglegesíteni, nem érdemes mérget venni rá, hogy még évtizedekig biztosítva lesz a kevésbé népszerű helyszín a bajnokságban.
Az 5,615 kilométer hosszú aszfaltcsík két egymástól eltérő, ugyanakkor meglehetősen homogén részre bontható. „Az első fele lényegében pár kemény féktáv és három borzasztóan hosszú egyenes, a második fele gyors és közepesen gyors kanyarok egyvelege” – magyarázza a McLaren mexikói versenyzője, Sergio Pérez.
„Szokatlan a vonalvezetés, mert az egyenesek rögtön a kör elején jönnek, míg a kanyarok a végére maradnak. A kacskaringós részt imádom, az sokkal szórakoztatóbb, mint a kissé unalmas egyenesek és éles fordulók” – közölte a német háromszoros világbajnok, és a jelenlegi kiírás éllovasa, Sebastian Vettel, hozzátéve, hogy a Red Bullnak eleve nem fekszenek az egyenesek.
Hiába a hosszú egyenesek, a pályának a tekergős szakasza az, amely alapvetően meghatározza az aerodinamikai beállításokat. „A leszorítóerő–tartomány felső részét használjuk” – jelentette ki a Ferrari mérnöke, Pat Fry.
A kevés betétfutam és az év közben ritkán használt aszfalt következtében a nagydíj hétvégéjén körről körre sokat fog javulni a pálya állapota, és erre reagálni kell a beállítások megváltoztatásával. „A pálya javulásának nyomon követése és kiismerése fontos lesz” – jegyzi meg a Sauber vezető versenymérnöke, Tom McCullough.
A motorok és a váltók terhelése átlagosnak mondható, a körönkénti padlógázos szakaszok aránya 61-62 százalék, a váltások száma 55 körüli
A Szingapúri Nagydíjon változatos stratégiákat alkottak a csapatok, amihez hozzájárult a Safety Car menet közbeni felbukkanása is. A Pirelli hasonló változatosságra számít a taktikákkal, mert úgy tervezi, hogy Koreában újra nagy, 2–3 másodperces különbség lesz a kétféle abroncs teljesítménye között – ezúttal a szuperlágy és a közepes keménységű keveréket bocsátják használatra.
A gumikat jelentős hosszirányú terhelés éri a kemény fékezések miatt, de a kopás összességében nem szokott kifejezetten erős lenni. A pálya legjobban a jobb első gumit nyúzza meg, ugyanakkor a hátsó abroncsoknak sincs könnyű életük a második és a harmadik szektor sok kigyorsításánál.
Ami az időjárást illeti, a Koreai Nagydíjak zömét eddig borús égbolt jellemezte, ám szombatra ezúttal kifejezetten napos, száraz időt jósol az előrejelzés, 25 fok körüli hőmérséklettel. Vasárnap azonban beborulhat az ég, és eső is lehet. Komolyabb, 30 km/h körüli sebességű szélre is lehet számítani, ami a tengerpart közelsége miatt nem meglepő.
Közvetítés
Forma–1-es világbajnokság, 14. futam, Yeongam, Koreai Nagydíj
Szombat: 3. szabadedzés, 5 óra (Digi Sport 1); időmérőedzés, 8 óra (m1, Digi Sport 1).
Vasárnap: futam, 9 óra (m1, Digi Sport 1).
A vb állása
Pilóták
1.
Sebastian Vettel
német, Red Bull–Renault
247
2.
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
187
3.
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
151
4.
Kimi Räikkönen
finn, Team Lotus
149
5.
Mark Webber
ausztrál, Red Bull–Renault
130
6.
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
116
7.
Felipe Massa
brazil, Scuderia Ferrari
87
8.
Romain Grosjean
francia, Team Lotus
57
9.
Jenson Button
brit, McLaren–Vodafone
54
10.
Paul di Resta
brit, Force India
36
11.
Adrian Sutil
német, Force India
26
12.
Sergio Pérez
mexikói, McLaren–Vodafone
22
13.
Nico Hülkenberg
német, Sauber
19
14.
Daniel Ricciardo
ausztrál, Scuderia Toro Rosso
18
15.
Jean–Eric Vergne
francia, Scuderia Toro Rosso
13
16.
Pastor Maldonado
venezuelai, Williams
1
Csapatok
1.
Red Bull–Renault
377
2.
Scuderia Ferrari
274
3.
Mercedes GP
267
4.
Team Lotus
206
5.
McLaren–Vodafone
76
6.
Force India
62
7.
Scuderia Toro Rosso
31
8.
Sauber
19
9.
Williams
1