Nagykároly

Még vannak bérelhető parkolóhelyek

Nagykárolyban az idei év folyamán vezetik be a fizetéses parkolási rendszert. Még vannak bérelhető parkolóhelyek a város több pontján (Fotók: SZFÚ)
2022.05.05 - 15:00
Május végéig még igényelhetnek parkolóhelyet a nagykárolyiak — a fizetéses parkolási rendszer bevezetésének elsődleges célja maga a parkolási rendszer normalizálása, de természetesen a bérleti díjakból származó pénztöbblet sem elhanyagolható szempont.

Május 27-e a végső határideje annak, hogy parkolóhelyet igényeljenek a nagykárolyi lakosok a város meghatározott részein. A város több lakónegyedében is fennmaradtak ugyanis parkolóhelyek, amelyeket elsősorban a fogyatékkal élők számára tesznek elérhetővé, olvasható a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közösségi felületén megjelent közleményben.
A Nagykárolyi Közterület-fenntartó Igazgatóság keretében létrehozott, parkolókkal foglalkozó részleg munkatársainak tájékoztatása szerint a város Mihai Viteazul II-es, Május 1. térhez tartozó lakónegyedében, illetve az Armatei Române utcán maradtak még bérelhető parkolóhelyek. Ezen helyek bérleti jogát, a május 16–20. közötti időszakban kérelmezhetik mindazon fogyatékkal élők, akik még nem tették meg, illetve azon magán- és jogi személyek, cégek képviselői, akik az adott övezetben rendelkeznek bejelentett albérlettel.
Május 27-ig bérelhetnek parkolóhelyet mindazok, akik a Teremi úti, ANL-típusú és szociális jelleggel épített tömbházakban laknak. Ez a terminus a fogyatékkal élőkre és a bérleti joggal rendelkező magán- és jogi személyekre egyaránt vonatkozik. 
A parkolóhelyek iránti kérelmeket a Progresului utca 28. szám alatt, a Szociális Központban működő parkolási részleg munkatársai számára kell eljuttatni. 

Az igényléshez az alábbi okmányok szükségeltetnek: a lakóhelyhez közeli parkolóhely igénylésére vonatkozó formanyomtatvány; a kérelmező személyi igazolványának másolata; a tulajdonban vagy használatban lévő jármű forgalmi engedélye; az ANAF által iktatott bérleti szerződés; a lakóhely igazolását bizonyító okmányok: tulajdoni lap másolata, adásvételi szerződés, bírósági ítélet; a tulajdonban vagy használatban lévő jármű forgalmi engedélye az érvényben lévő, műszaki állapotra vonatkozó igazolással; a jármű használati jogát igazoló okmány, lízingszerződés, adományozási lap, öröklési okirat, kölcsönszerződés, hitelesített megbízás (adott esetben); igazolás a helyi adók és illetékek osztályától, mely bizonyítja, hogy az igénylőnek nincs adótartozása (ez az okmány 30 napig érvényes). Abban az esetben, ha az igénylő csak használati joggal bír az adott jármű felett, és a gépkocsi tulajdonosa nagykárolyi lakhellyel rendelkezik, akkor az adóügyi igazolást a tulajdonos részéről is szükséges felmutatni.

A Teremi úton található, ANL-típusú lakásokban, illetve az itt található szociális lakásokban élőknek a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalnál iktatott bérleti szerződés fénymásolatát kell csatolniuk a dokumentációhoz. 
A fogyatékkal élők részéről szükséges még: a fogyatékosságot igazoló dokumentum; saját felelősségre tett nyilatkozat, melyet a parkolóhelyek gondnokságával megbízott igazgatóság felé tesz az igénylő, melyben vállalja, hogy azonnal bejelenti a fogyatékossági kategóriájára vonatkozó változásokat, illetve lakóhelyének esetleges megváltoztatását. Ezenkívül — amennyiben indokolt — a fogyatékkal élő személy jogi képviseletét ellátó személy okmányainak bemutatására is sort kell keríteniük. 

Hosszas procedúra után

Mint ismeretes, tavaly kapott zöld utat az a stratégia, amelynek eredményeképp bevezetik a fizetéses parkolási rendszert Nagykárolyban is. A módosítással az elsődleges cél a parkolási rendszer normalizálása, de természetesen a bérleti díjakból származó pénztöbblet sem elhanyagolható szempont.
A fizetéses parkolórendszer kialakításának szükségességét elsősorban azzal indokolták az önkormányzat illetékesei, hogy ezáltal lehet beruházásokat végezni a közterületeken található parkolók korszerűsítését illetően, de azt is remélik a lépéstől, hogy csökken az autóforgalom a városban.

A parkolási stratégia alapjául szolgáló felmérés szerint így áll Nagykároly a lakónegyedekhez tartozó parkolóhelyek és garázsok tekintetében: Eliberării lakónegyed: 31 garázs, 40 meglévő parkolóhely, kialakítható további 82 parkolóhely; Május 1. tér körzete: 36 garázs, 25 meglévő parkolóhely, kialakítható további 122 parkolóhely; Mihai Viteazul utca: 23 garázs, 0 meglévő parkolóhely, kialakítható 27 parkolóhely; 25 Octombrie lakónegyed: 48 garázs, 0 meglévő parkolóhely, kialakítható 17 parkolóhely; Zăgănescu lakónegyed: 75 garázs, 51 meglévő parkolóhely, kialakítható további 135 parkolóhely; Mihai Viteazul I-es lakónegyed: 94 garázs, 27 meglévő parkolóhely, kialakítható további 406 parkolóhely; Ignişului utcai lakónegyed: 6 garázs, 4 meglévő parkolóhely, kialakítható további 6 parkolóhely. SZFÚ