Eredetileg tizenegy új utcaszakaszon vezették volna be a fizetéses parkolást, amiről ITT írtunk korábban, de ezt a városi közterület-fenntartó (ADP) javaslatára megfejelték még kettővel. Ennek megfelelően az olcsóbbik, B övezetes fizetős parkoló lett a Károlyi út páratlan oldala a Lalelei és az Astronauţilor utcák közötti szakaszon is, illetve a Rodnei utcai parkoló úttest felőli része az ócskapiacnál a temetők előtt. Aki annak idején, amikor felújították az itteni helyeket arra fogadott, hogy hamarosan fizetős lesz: nyert!
Szeptember elsejétől várható, hogy aktiválják a rendszert az új címeken.
Parkolást akarnak és nem tárolást
Azt mondják az ADP-nél, hogy a Károlyi úti fizetéses rendszer bevezetésére azért volt szükség, mert sok ott lakó használta ki azt, hogy ezek a parkolók ingyenesek és nem parkolták, hanem tárolták ott az autóikat, nem tudtak megállni ott azok, akik ügyet intézni érkeztek és tényleg parkolónak akarták használni a parkolókat nem pedig fedetlen garázsnak.
Ugyanaz lesz a szabály és a tarifa az új helyeken is, mint akármelyik másik B övezetes parkolóban, hétköznapokon nyolctól ötig fog kelleni fizetni a parkolásért azoknak is, akik ott laknak. B övezeti bérlet lesz, de nem lesz 24/24-ben fenntartott parkolóbérlési lehetőség az ott lakók számára, tehát nem lesz fenntartott helye senkinek.
A fizetőssé lett címek:
• Károlyi út, a Lalelei és az Astronauţilor utcák között
• Rodnei utca, kiépített parkolók a Lăcrămioarei és Mara utcák között
• George Coşbuc, az Averescu utca és a Vasile Lucaciu sugárút között
• Crasna, a Tudor Vladimirescu és a George Coşbuc utcák között
• Nicolae Bălcescu, a Vasile Lucaciu sugárút és a Crasna utca között
• Ștefan cel Mare, az Eroii Revoluţei (István) tér és a Marsilia (Vörösmarty) utca között
• Rândunelelor, a Caişilor és a Ștefan cel Mare utca között
• Marsilia, a Dr. Lükő Béla és a Ștefan cel Mare utca között
• Eroii Revoluţei tér, a Ștefan cel Mare és a Ceahlăului utca között
• Mileniului, a Ceahlăului és a Ioan Slavici utca között
• Ceahlăului, a Ștefan cel Mare és a Mileniului utca között
• Caişilor, a Iuliu Maniu és a Rândunelelor utca között
• Bujorului, a Bogdan Petriceicu Haşdeu és az Alexiu Berinde között
Princz Csaba