Nagykároly

Még több dada kellene

2015.09.25 - 11:00

Nagy szükség lenne dadákra és kisegítő személyzetre a nagykárolyi óvodákban, napközikben, tájékoztatta a Friss Újságot Várna Levente.

„Tartunk tőle, hogy ha el is vetették az alapötletet, a későbbiekben lehet számítani arra, hogy valamilyen utat-módot csak találnak az illetékesek az óvodai, napközis, alsó tagozatos tanintézményekben dolgozó kisegítő személyzet létszámának csökkentésére. Holott a helyzet így sem rózsás, nagyon rosszul állnak a nagykárolyi tanintézmények (is) ezen a téren”— nyilatkozta a Friss Újságnak Várna Levente, a nagykárolyi önkormányzat tanügyi és egészségügyi igazgatóságának vezetője.

Várna annak kapcsán szólalt meg, hogy az idei tanévkezdést megelőzően olyan híresztelések kaptak szárnyra, melyek a tanintézményekben dolgozó kisegítő személyzet létszámának csökkentésére vonatkoztak. Az oktatási minisztérium illetékesei így szerettek volna lefaragni a költségekből, azonban ez — túl azon, hogy rengeteg ember elbocsátását eredményezte volna — az intézményben dolgozó pedagógusok amúgy sem könnyű munkáját tette volna még nehezebbé.

„Most sem reálisak a viszonyok, hiszen ha csak Nagykárolyt vesszük alapul, nagyon messze van a törvény által meghatározott, 15 gyermekre jutó egy dada leosztástól a valóság. A tényleges helyzet az, hogy Nagykároly napközijeiben ennek a gyermeklétszámnak a többszörösére jut egy dada, illetve pár fős kisegítő személyzet. Messze vagyunk a normális működéshez szükséges kisegítő személyzeti létszámtól. Éppen ezért mondom, hogy aberráció lett volna, ha sikerül életbe léptetni a szaktárca által javasolt, 65 gyermekre egy dadát megengedő elképzelést. Véleményem szerint arra kellene rávenni a döntéshozókat, hogy mielőtt kitalálnak egy ilyen volumenű módosítást, menjenek el, látogassanak ki az érintett oktatási intézményekbe és nézzék meg, könnyít-e ez az ott dolgozók munkáján. Erejükön felül teljesítenek így is az óvónők. Mi nem látjuk kivitelezhetőnek ennek a törvénytervezetnek semmilyen részét, s nem szeretnénk, hogy a gyermekek, szülők, pedagógusok ilyen helyzetbe legyenek hozva, ha esetleg egy ilyen átgondolatlan rendelkezés életbe lép. Nagyon örülünk, hogy a szakszervezet, a FSLI nyomásának engedve, a szaktárca végül visszavonta ezt a rendelkezést. Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy a magunk részéről támogatjuk a szakszervezetek tiltakozó akcióit a haszontalan rendelkezések gyakorlatba ültetése ellen” — fejtette ki Várna.