Nagykároly

Még mindig büdös van Nagykárolyban

2020.06.11 - 17:22

Közel egy éve már, hogy nem sikerül pontot tenni annak az ügynek a végére, mely a Nagykároly szinte egész területén érezhető bűz megszüntetésével kapcsolatos. Tárgyalások sora zajlott már a városvezetés, az ügyben érintett cég, illetve az illetékes hatóságok képviselői között, azonban egyelőre úgy tűnik, hiába. A melegebb idő elérkeztével a nagykárolyiak jelentős része nem tudja kinyitni lakása ablakát, mert az egész lakást betölti az átfogó bűz.

Az üggyel kapcsolatban Kovács Jenő polgármester is nyilatkozott, aki elmondta, hogy az illetékes hatóságok részéről vár el konkrétabb, eredményesebb fellépést.

„Határozottabb fellépést várok el a környezetvédelmi ügynökség, a környezetvédelmi őrség, valamint a Szatmár Megyei Prefektúra képviselőitől, mivel az utóbbi napokban ismét elviselhetetlen bűz terjeng a városban, mely a Nagykároly szélén lévő biogázüzemből származik. Az egykori cukorgyár területén kialakított biogázüzem nem először kerül a figyelem középpontjába, hónapokkal ezelőtt már kértük a cég működtetőjét, hogy tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a vállalkozás működtetése ne okozzon kellemetlenséget a lakosoknak.

Három héttel ezelőtt a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalban gyűltünk össze egyeztetés céljából. Jelen volt a biogázüzem tulajdonosa, a környezetvédelmi őrség, a környezetvédelmi ügynökség, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság, valamint a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság képviselete is. A cég képviselője számára egy hónapos határidőt szabtak meg az illetékes hatóságok, hogy a működési engedélyében meghatározott feltételeknek eleget téve működtesse üzemét. A biogáztermelő cég képviselője folyamatosan szállíttatja az állati maradványokat a cég területére, s bár az előírás szerint fedett helyen kellene tárolnia azokat, mégsem a szabályoknak megfelelően jár el. Ez az oka a városban terjengő elviselhetetlen bűznek” — mondta Kovács Jenő polgármester.

Nagykároly elöljárója nyilvánosan arra kéri az ügyben érintett hatóságok képviselőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket ennek a lassan egy éve tartó áldatlan állapotnak a megszüntetése érdekében.

„Arra kérem a nagykárolyi lakosokat is, hogy egységesen lépjünk fel azért, hogy ez a légszennyezés megszűnjön. A környezetvédelmi őrség, a környezetvédelmi ügynökség és a Szatmár Megyei Prefektúra képviselőit pedig nyomatékosan kérem: tegyenek annak érdekében, hogy megoldást találjanak a helyzetre! Egy éve már, hogy folyamatosan tárgyalunk és írásban felszólításokat küldünk mindenféle eredmény nélkül. Ennek véget kell vetni” — fejtette ki álláspontját a polgármester.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Szúnyogirtási akció kedd este Nagykárolyban

Július 22-én, kedden 21 órától szúnyoggyérítést végeznek Nagykárolyban a nyugat-nílusi láz terjedésének megelőzése érdekében. A szerek engedélyezettek, de a méhészeknek óvatosságot javasolnak.
Nagykároly

III. Rally Sprint: útlezárások Nagykárolyban

A Rally Sprint autós gyorsasági verseny megrendezése miatt szombaton két nagykárolyi utcának egy – egy szakaszát lezárják.
Nagykároly

Áramszünetek lesznek Nagykárolyban

Három – hatórás kimaradásokra kell számítani.