Szatmárnémeti

Még két tantárgy van hátra

2020.08.26 - 07:13

Két írásbelin már túl vannak a hazai pótérettségizők: a hétfői román nyelv és irodalom vizsga után kedden a szaknak megfelelő kötelező tantárggyal folytatódott a vizsgasorozat. Kettő van még hátra, a mai írásbeli a szaknak megfelelő választott tantárgyból, holnap pedig anyanyelvből írásbelizhetnek a végzősök.

Szatmár megyében összesen 542-en mérettetnek meg egy vagy több tantárgyból, közülük 325-en az idei év végzősei, 217-en pedig a korábbi évek folyamán fejezték be a középiskolát.

A nyelvi és digitális kompetenciák felmérésére ezúttal sem szerveznek szóbeli vizsgát, hanem elismerik a tanulók év közben kapott jegyeit, ahogy az a nyári érettségin is történt. Ez a folyamat augusztus 28-án, 31-én és szeptember 1-jén zajlik majd.

A vizsgázóknak három óra áll a rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Kizárólag kéken író tollat vagy golyóstollat, az ábrák, rajzok elkészítéséhez pedig ceruzát használhatnak. Semmiféle, számolásra alkalmas eszköz nem lehet náluk, és csak a teremben kiosztott papírt használhatják.

Minden termet kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt — figyelmeztet a minisztérium. A kizárt diákok pedig nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión.

Az írásbeli vizsgák eredményeit szeptember 2-án 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 14 és 20 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. Az eredményeket — akárcsak a nyári érettségin — ezúttal is név nélkül közlik. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket szeptember 5-én ismertetik. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

 

Bumbuluț Krisztina

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Húsvéti kihágások, tűzoltások, sürgősségi esetek

Rend- és egészségvédelmi szervek tettek jelentést a húsvéti időszakban tapasztaltakról.
Szatmár megye

Fokozódhat a madárinfluenza-járvány

A madárinfluenza okozta járványhelyzet fokozódásától tartanak az állategészségügyi szakemberek.
Szatmár megye

Két szenátor és két képviselő

Három helyett négy elöljáró képviseli a szatmári érdekeket Bukarestben.