A látottak alapján elmondható, hogy a rutin hiánya miatt vesztett ismét pontokat a Pusztadaróci Recolta labdarúgócsapata a harmadosztályos bajnokság harmadik fordulójának szombati, hazai mérkőzésén.
A fiatal srácok ugyanis későn pörgették fel magukat, addig viszont az ellenfél már vezetett.
A Reki szombaton második hazai meccsét játszotta a Liga 3-ban, és egy jól felkészült Zilahi FC volt az ellenfél. A szilágyságiak az első pillanattól nekiestek az ellenfélnek, Mihai Sabău vezetőedző legényei alig jutottak levegőhöz, percekig a labdát sem tudták átjuttatni a zilahi térfélre. Alexandru Maria be is talált, de leshelyzetből gurított Daniel Oşan kapujába, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.
De helyt álltak a nyomásnak, így lassan sikerült kiegyenlíteni a játékot. És, amikor úgy tűnt, hogy sikerült „túlélni” a kezdeti ostromot, akkor jött Cristian Tăbârţă találata, aki Ionuţ Ţârlea keresztlabdájánál kihasználta a daróci védelem és Oşan figyelmetlenségét, így zavartalanul küldhette a labdát a kapuba (0–1).
Szünet után bátrabban játszottak a daróci zöld-fehérek, de a veszélyes és egyértelmű gólhelyzetig a meccs utolsó percéig kellett várni: Ciprian Lauruk szabadrúgása után Claudiu Băicanról előre pattant a labda, az érkező Horia Bâgiu emelet közelről, de a zilahi védők a gólvonalról mentettek.
Maradt a Zilahi FC győzelme, és a Reki továbbra is nyeretlen a Liga 3 ötödik csoportjában, amely még nem szerzett pontot. Ha kilencven percen keresztül úgy játszik majd a csapat, mint szombaton, az utolsó fél órában, akkor – bizonyára – az első divíziós pontokra már nem kell sokat várni.
Liga 3, 5. csoport, 3. forduló
Pusztadaróci Recolta – Zilahi FC 0–1 (0–1).
Gólszerző: Tăbârţă 32. perc.
Pusztadaróci községi pálya, 200 néző, vezette: Alexandru Dan Gornic (Arad).
Recolta: Oşan – Lauruk, Csik, Rebegea, Vincze D. (Vincze L., 35. perc), Şimon (Moldovan, 53.), Mester, Ionescu, Bâgiu, Mureşan (Jakkel, 77.), Pop D. (Goţ, 64.). Vezetőedző: Mihai Sabău.
Zilahi FC: Băican – Turda, Mateciuc, Tonho, Ţârlea, Bucur, Coţi, Maria (Meleg, 42.), Istrate (Vălinăreanu, 84.), Hosu, Tăbârţă (Pop A., 59.). Vezetőedző: Costantin Olariu.
További eredmények
Radnóti SK – Fugyivásárhelyi SK 2–1
Sülelmedi Viitorul – Nemeszsuki Unirea 4–1
Dési Unirea – Lénárdfalvi ACS Fotbal 0–0
Kudzsiri Metalurgistul – Marosvásárhelyi ASA II 4–0
Besztercei FC – Kolozsvári Sănătatea 0–1
Szászmedgyesi Gaz Metan II – AFC Hermannstadt 2–3
A Szászrégeni Avântul szabadnapos volt.
1
Sănătatea
3
2
1
0
6–1
7
2
Lénárdfalva
3
2
1
0
5–2
7
3
Hermannstadt
3
2
1
0
7–5
7
4
Kudzsir
3
2
0
1
5–1
6
5
Szászrégen
2
2
0
0
3–1
6
6
Sülelmed
2
1
1
0
4–1
4
7
Dés
2
1
1
0
2–1
4
8
Gaz Metan II
3
1
1
1
4–4
4
9
ASA II
3
1
1
1
7–10
4
10
Radnót
3
1
0
2
5–6
3
11
Zilah
3
1
0
2
1–2
3
12
Beszterce
3
1
0
2
3–5
3
13
Fugyivásárhely
3
0
1
2
2–4
1
14
Nemeszsuk
3
0
0
3
3–8
0
15
Pusztadaróc
3
0
0
3
1–7
0
Szöveg és képek: Pesek Attila