Huszonkilenc év alatt Tövishát megfertőzte Szatmár megye többi részét is a néptánccal, hagyományőrzéssel, Bogdánd pedig a régió legnagyobb néptáncos-seregszemléjének ad otthont.

Lassan három évtizede, huszonkilenc évvel ezelőtt tartották az első néptánctalálkozót a tövisháti dombok között, két világ — Szatmár és a Szilágyság — határán, egy olyan ember fáradhatatlan kitartásának köszönhetően, aki talán nem is remélte, hogy álma ilyen naggyá nő, s hogy a bogdándi néptánctalálkozó mára már nemcsak a régió legnagyobb néptáncos-seregszemléjévé, de legrangosabbjává is válik. És amelyre idén is nagyon sokan voltak kíváncsiak, s a szervezők figyelmességének köszönhetően — ugyanúgy, mint az előző években — olyanok is eljuthattak a helyszínre, akiknek nincs autójuk, hiszen kora délelőtt ingyenes autóbuszjárat indult Szatmárnémetiből, így sokkal több néptánckedvelő és hagyományszerető nézhette meg több száz táncos virtuskodását. Az eseménysor — mint lassan már két évtizede — főhajtással kezdődött: Sipos Lászlóra, a néptáncfesztivál 1999-ben elhunyt megálmodójára és elindítójára, a Rozsmalint tánccsoport vezetőjére emlékeztek, s elhelyezték a kegyelet virágait a róla elnevezett magyar néprajzi múzeum falán lévő emléktáblájánál; annál a hangulatos, fehér falú, tornácos, piros muskátlis múzeumháznál, amely szintén Sipos Lászlónak köszönheti létét, hiszen már 1982-ben elkezdte az anyaggyűjtést, és a jellegzetes tövisháti magyar parasztház 300 tárgyat őriz: bútorokat, kerámiatárgyakat, bogdándi szőtteseket, háztartási eszközöket. A főhajtást követően a fellépő tánccsoportok zöme, a meghívott vendégek és természetesen a helybéliek a Soroglya zenekar muzsikájára, népdalokat énekelve vonultak fel a domboldalban lévő színpadig, ahol az eddigiektől eltérően Zsákai Norbert bogdándi és Csűrös Róbert szilágyszéri református lelkész mondott igei köszöntőt, Pál apostol galáciabeliekhez írt leveléből idézve: „És felülmultam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért.” Modern korban élünk, ami sok vívmányt ad sokunk számára, de a kérdés az: vajon a nagy modernkedésben meg kell-e feledkeznünk róla, honnan jöttünk? „Szerfelett rajongván atyai hagyományaimért — nagyon szeretem a házi kenyeret, azt, amelybe élesztő helyett kovászt használnak, s ebben a kovászban, ami egy régi kenyér darabja, benne van minden ős keze munkája, hagyományszeretete. Csodálatos pillanat most itt lenni, ahol minden egyes tánclépésben benne van az ősök öröme, boldogsága, keserve, virtusa, és minden egyes tánclépés kovászként köti össze a múltat a jelennel és a jövővel” — hangzott el. Ezt követően házigazdaként Aurel Bojan polgármester köszöntötte „Bogdánd hűséges barátait” és mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte ezt a rendkívüli eseményt, végigpillantva a szebbnél szebb viseletet öltött ifjak seregén, Noicát idézve: a népviselet nemcsak a testet, de a lelket is öltözteti.

„Huszonkilenc év alatt Tövishát megfertőzte Szatmár megye többi részét is a néptánccal-dallal, hagyományőrzéssel — idén már több mint 600 gyermek vonult-perdült Jeles Piros Pünkösd Napján, s ez Sipos László tanár úrnak és Bogdándnak köszönhető, ahol még valóban élnek hagyományaink. Köszönjük, hogy jó gazdái ennek a rendezvénynek, és remélem, hogy majd nagyszülőként is itt fognak ülni azok, akik ma zsenge táncosként vannak jelen e rendezvényen Ma pedig a falu kétszeresen is meleg fogadtatásban részesítette az idelátogatókat” — fogalmazott Pataki Csaba megyei tanácselnök, aki más-más titulussal ugyan, de évtizedek óta elmaradhatatlan nézője a néptánctalálkozónak. A köszöntőket követően „az ördög tudományáé” lett a főszerep, egymást váltották a színpadon a bogdándi Rozsmalint, a szilágyszéri Kukurók, a tasnádszántói néptánccsoport, a megye Szamoshát néptánccsoportja, a szilágylelei Nemesek, a szatmári Német Demokrata Fórum Gemeinsam csoportja, a tasnádi Rózsák, a hadadi Akácvirág és Kisakácvirág, a hadadnádasdi Dercések, az avasújvárosi Bokréta és a szatmári Röpike tövisháti, kraszna-berettyómenti, bükkaljai, szilágysági, mezőségi, szatmári, széki, vajdaszentiványi, sváb, palatkai táncokat járva. A néptánctalálkozó különleges színfoltja volt a Nagyvárad Táncegyüttes Népek Tengere című táncösszeállításával, amely Sánta Gergő koreográfus-rendező megfogalmazása szerint: „Dallamok, amelyek összekötik a népek tengerét, megegyeznek, és mégis különböznek egymástól. Népcsoportok táncai és stílusai, melyek áramlatként meghatározzák a tenger mozgását. Ha a mélybe tekintünk, meglátjuk a cseppeket, felismerjük a kimagasló individuumok táncait, mozdulatait. Ezekből a reánk hagyott cseppekből áll össze a népek tengere.”

A nézők pedig — ha nem is a színpad előtti lócákon, de a fák árnyékában ülve-állva — gyönyörködtek a táncokban, voltak, akik halkan vagy épp hangosabban énekelték a színpadon szóló népdalokat, s véleményezték a látottakat.

Szabó Kinga Mária