Szatmárnémeti

Mazsorettparádé Szatmáron

2013.12.23 - 09:53

Itthon is megmutatták, mit tudnak a 10-es iskola mazsorett-csoportjának tagjai.

 

Szombaton délután karácsonyi ünnepséget szervezett a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola nemrég alakult mazsorett-csoportja. A lányok előadták az eddig tanult 15 koreográfiát, melyet lelkes tapssal díjazott a közönség. Amint arról írtunk, a 10-es általános Fekete Gyöngyszemek mazsorett-csoportja idén két rangos versenyen vett részt, az itt előadott produkciókat láthatták az érdeklődők. Amint Csik Elvira tornatanártól, a csapat irányítójától megtudtuk összesen 24, 6 és 13 év közötti lány lépett fel az iskola tornatermében, akik között olyanok is szerepeltek, aki időközben távoztak az együttesből. A Fekete Gyöngyszemek, bár alig néhány hónapja alakult, idén egy világbajnokságon vett részt Prágában, valamint egy nemzetközi mazsorettversenyen Aradon, ahol az elvárásoknak megfelelő eredményeket értek el. Prágába 12-en utaztak, és a 7. helyen végeztek pompon szekcióban, a botos szekcióban pedig a 9. helyet szerezték meg. Aradról hat díjat hozott el a 17 lány: pompon és bot szekcióban második díjat nyertek, három mini-formációjuk pedig pompon kadett korcsoportban első és negyedik helyezést értek el, míg pompon juniorban harmadikok lettek. Csorvási Bianka mindemellett szólóban pompon szekcióban második díjat nyert. Csik Elvira lapunknak elmondta: jövőre még több koreográfiát készülnek kidolgozni, az újak között pedig valószínűleg vonulásos produkció is szerepel majd.

 

Babos Krisztina