Az 560 éve megkoronázott igazságos király korába röppentek vissza a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny megyei fordulójának csapatai, a feladatok közül nem hiányzott a lovagi tízpróba sem, a zsűri döntésére várva pedig magyar népmesemadarat kézműveskedtek.
Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztőjének ötlete nyomán született meg bő két évtizeddel ezelőtt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny, amelynek legfőbb célja a diákok anyanyelvi és irodalmi műveltségének gyarapítása, a magyar irodalomban, történelemben való tájékozottság és nem utolsósorban a tananyagon kívüli olvasásra való késztetés — hiszen a Napsugár lapszámaiban közölt anyanyelvi feladatok megoldásával lehet összegyűjteni a megyei döntőn való részvételhez szükséges pontszámot. Idén ez 11 csapatnak sikerült, amelyek a hagyományok szerint szombaton délelőtt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Mátyás király udvarává átalakult nagytermében mérték össze tudásukat, s bár a várbejáratdíszlet, az asztalokra állított vártorony-csapatszámok már sejtetni engedtek valamit, a háromtagú csapatoknak mintegy bemelegítésképpen Wolf Henriette verséből kellett kitalálniuk, kiről is van szó, majd a Mátyás királyról elhangzott kijelentések igazságát vagy hamisságát kellett megállapítaniuk, valamint a hamisságokat igazzá tenniük. A versenyfeladatok — stílusosan — lovagi tízpróbát alkottak, s ennek keretében minél több rokon- és ellentétes értelmű szavas szójátékot oldottak meg, aztán keresztnevek kerestettek, amiket a jól ismert közmondásokba kellett beleilleszteni, majd rendetlen szavak keresték a közmondásaikat, de ugyanígy keresték azt is: sima vagy dupla mássalhangzóval kell-e írni a megadott szavakat. A tízpróba utolsó próbatétele az első látásra felolvasás volt, minden csapatból egy kisdiák volt a feladatmegoldó, azaz olvasta fel hangosan azt a természetesen Mátyás királyhoz kapcsolódó történetet, amely a kapott lapon szerepelt. Amíg a hattagú zsűri — Szejke Ottilia óvodai és elemi oktatásért felelős tanfelügyelő, Ianoş Erzsébet, Barna Boglárka, Krányák Jusztina, Kováts Éva és Wolf Henriette tanítók — a megoldásokat értékelte, addig a gyerkőcök egy szomszédos teremben kézműveskedtek: a magyar népmeséket csicsergő madárkát színezték, faragták, ragasztották össze, közben pedig édes falatokkal pótolták elversenyzett energiájukat, köszönhetően a Szatmári Egyházmegyei Caritasnak, a Kölcsey szülői bizottságának és tanítói közösségének, akiknek a szervezők ezúton is köszönetet mondanak a verseny támogatásáért. Nem mellékesen a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny megyei fordulóit csak Szatmár, Maros, Hargita és Kovászna megyében szervezik meg, az országos döntőnek pedig — amelynek témája Festőiskola – színek, képek, szavak — Nagybánya ad majd otthont május 10–13. között. Természetesen ez a téma is csupán a feladatok keretét képezi, hangulatát adja majd meg, a csapatoknak nem a nagybányai festészetből, nem is Nagybánya művelődéstörténetéből vagy a szóképekből, stílusalakzatokból kell készülniük, hanem a szokásos anyanyelvi játékokat kell gyakorolniuk, hogy korukhoz mérten legyen gazdag a szókincsük, ismerjenek sok közmondást, szólást, rokon értelmű szót, kifejezést, írjanak minél helyesebben, olvassanak folyékonyan és kifejezően, szeressenek és tudjanak alkotó módon gondolkodni, véleményüket megfogalmazni, csapatban játszani.
Az összegyűjtött pontszámok alapján a megyei fordulót az Irodalmászok csapata nyerte (Bokor Titanilla, Gotlieb Rebeka, Szabó Anna, nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola, felkészítő: Köllő Angéla), második helyen az MCegők csapata végzett (Farkas Hannelore, Szakács Ábel, Szabó Roland, szatmárnémeti Ion Creangă Általános Iskola, felkészítő: Csiszár Éva), bronzérmes pedig A három muskétás csapat lett (Bran Leticia, Ilyés Míra, Papp Eszter, szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola, felkészítő: Lovas Tünde). Dicsérettel a Hagyományőrzők csapatát jutalmazták (Nagy Zsófia, Nagy-Kubaszek Ingrid, Tóth Szabolcs, bogdándi Petri Mór Általános Iskola, felkészítő: Kürti Ildikó Csilla), a Napsugár gyermeklap egyik különdíját a Csillagok csapata (Tamba Viktória Hanna, Nagy Boglárka, Tepfenhart Bettina, Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Kallós Enikő), a másikat pedig a Csakcsajok csapata (Szabó Réka, Vajda Vivien, Béres Tímea, szatmárnémeti Ion Creangă Általános Iskola, felkészítő: Csiszár Éva) kapta. Az országos döntőben az Irodalmászok és az MCegők csapata képviseli majd Szatmár megyét.
Szabó Kinga Mária