Szatmárnémeti

Mától jelentkezhetnek a versenyvizsgára

2021.09.15 - 08:03
Már iratkozhatnak a versenyvizsgára azok a pedagógusok, akik igazgatói vagy aligazgatói tisztséget kívánnak betölteni. 126 Szatmár megyei tanintézet élére kerül frissen vizsgázott személy.

Az állami oktatási intézmények igazgatói és igazgatóhelyettesi állásainak betöltésére kiírt versenyvizsga részleteiről tájékoztatott közleményben a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség. Most minden leendő iskolaigazgatónak és aligazgatónak bizonyítania kell, a nyár végén ugyanis lejártak az előző esztendőkben szervezett versenyvizsgák során elnyert vezetői mandátumok. Szatmár megyében 126 óvoda, általános iskola és középiskola élére kerülhet frissen vizsgázott vezető, valamint a szatmári és nagykárolyi gyermekpalota igazgatói tisztségének betöltéséhez is részt kell venni a versenyvizsgán.

A tanintézetek igazgatóinak megmérettetése több részből áll: az első lépés a beiratkozás, amely ma, szeptember 15-én kezdődik és szeptember 26-án éjfélkor ér véget. A beiratkozáshoz egy portfóliót is be kell nyújtaniuk a pedagógusoknak.

A dossziék értékelésére szeptember 27–29-én kerül sor, és a sikeres pályázók listáját szeptember 30-án teszik közzé, ami után óvást is be lehet nyújtani. Azoknak, akik teljesítik a követelményeket, és akiknek elfogadják a jelentkezését, október 15-én egy írásbeli vizsgán kell bizonyítaniuk felkészültségüket. Az első eredményeket még aznap közlik, majd az óvások utáni végleges eredményeket október 20-án függesztik ki. Azoknak, akik megfeleltek az írásbeli szakasz követelményeinek, november 15. és december 8. között egy szóbeli próbán, interjún is részt kell venniük. Az igazgatói és aligazgatói tisztséget elnyert vizsgázók neveit december 17-én közlik, a kinevezéseiket, melyekkel 2022. január 10-től elkezdhetik mandátumukat, december 20–22. között állítják ki.

Az igazgatói versenyvizsgára csak felsőfokú végzettséggel rendelkező, címzetes oktatók jelentkezhetnek, akik legalább 5 éves tanítási tapasztalattal rendelkeznek, és az elmúlt két évben nem részesültek fegyelmi megrovásban sem.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Versenyvizsga: javultak az óvás utáni eredmények

Közzétették a végleges tanári állásokért és helyettesítői pozíciókért kiírt országos írásbeli versenyvizsga végleges eredményeit.
Szatmár megye

Két tízes a címzetes tanári vizsgán Szatmár megyében

Több mint 90%-os részvétel mellett zajlott a címzetes tanári vizsga Szatmár megyében. Az 554 értékelt dolgozat közül 162 érte el a 7-es fölötti jegyet, ketten pedig maximális pontszámot kaptak.
Szatmárnémeti

Pert nyert a megyei kórház Marcela Papici ellen

A kórházmenedzseri versenyvizsga okozott pereskedésig menő ellentétet a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház igazgatótanácsa és az egyik aspiráns, Marcela Papici között. Szerdai, jogerős ítéletében a kórháznak adott igazat a bíróság.