Azt is megtanulta, hogy az úti célt meghatározó belső késztetések az ember értékrendjében, önmeghatározásában gyökereznek, a viselkedés örökölt és szerzett tulajdonságokból összefüggő rendszerré alakul, ami egy ideig formálható, majd egy idő után már teljes mértékben meghatározza az ember egyéniségét. Sokszor érdemes visszatekinteni, hogy a gyerekkortól napjainkig végbemenő szocializációs folyamatban milyen tényezők határozták meg az egyéniségünket, milyen környezetekben fordultunk meg a leggyakrabban: lakhely, család, iskolai közösség…

Melániát az is sokat foglalkoztatja, hogy milyen szempontok szerint fogalmazódik meg az emberekben az érték fogalma. A közösség, ami a lakhelyünk szerint alakult ki és alakul továbbra is, lényegesen meghatározó volt nagyon sokáig, amíg korlátozott volt a mozgás, az emberek nagy részben ezekben a közösségekben élték le az életüket, kevés esetben adódott lehetőség kitekintésre. Miután megnyílt a világ, és könnyebben lehetett utazni, rövidebb-hosszabb időre máshol tanulni vagy munkát vállalni, elindult egy megismerési folyamat, elkezdődött a viselkedési formák keveredése, az értékek átalakulása… Itt is az volt a meghatározó, hogy az illető személy milyen alapértékekkel, milyen addig kialakult egyéniséggel, alapkultúrával került be más közösségekbe. Az egyéniség átalakulása mindig a már meglévő szintről indul el, érdekessége pedig az, hogy a változás nemcsak pozitív irányba halad, hanem negatív irányba is. Az irányt mindig az határozza meg, hogy az illető mit tart maga számára jónak és irányadónak.

Melánia mindig kíváncsi volt arra, hogy mi határozza meg egy ember társadalmi hovatartozását: az anyagi háttér, a közösségben betöltött szerep, az addigi élete során megszerzett tudás, a testi-lelki, érzelmi töltet… Véleménye szerint az egyén értékrendje annak életvitelében mérhető: hogyan viszonyul másokhoz és legfőképpen önmagához, mert sokan épp arról feledkeznek meg, hogy minden attól függ, mit ad meg vagy vesz el önmagától az ember. Hogyan határozza meg a világhoz való viszonyát, ami megmutatkozhat az egyén viselkedési normáiban, tevékenységeiben, az általa követett erkölcsi szabályokban, munkamódszerében, életvezetési stratégiáiban.

Melánia — mint sokan mások — abban látja saját értékeinek a meghatározását, hogy igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak: sokat dolgozik, küzd azért, hogy kiemelkedjen abból a közösségből, amiben felnevelkedett. Abban reménykedik, hogy minden küzdelemnek megvannak a maga eredményei, ezekre az eredményekre pedig felfigyelnek a környezetében élők, mintaként tekintenek rá, és megpróbálják lemásolni az általa teremtett értékeket. Nem ez történik. Kívülről nézve az látszik, hogy Melánia — anélkül, hogy erről tudna — kilép az addig megszokott világából, hogy azoknak is meg tudja magát mutatni, akik nem látnak el hozzá.

Mi történik Melánia közvetlen környezetében? Dolgozik, megpróbálja megdönteni saját csúcsait, érdemben fejlődik, jó eredményeket ér el, de ezzel nem tűnik ki a közösségből, nem kap semmilyen elismerést, hiszen azt teszi, amit elvárnak tőle, jól végzi a dolgát, mégsem különbözik azoktól, akik nem ezt teszik. Megvannak a vitathatatlan értékei, nem vitatja senki a képességeit, a teljesítményét, viszont nem is díjazzák, mert az ő eredményei távol maradnak a politikától, az érdekközösségek céljaitól, a gazdasági érdekektől. Az ő szellemi megvalósításai távol állnak a világi hatalmak által felállított prioritásoktól.

Melánia az évek során bezárkózott a saját világába, ahonnan van lehetőség kitörni — erre már rég vágyik —, viszont ehhez a kitöréshez vissza kellene lépjen, el kellene dobja eddigi küzdelmeinek az eredményeit, együtt kellene ússzon az árral, ami jelentéktelenné tenné a felépített értékeket, meg kellene tagadnia az egyéniségét, hogy azonosulni tudjon a maszkos alakokkal, az egyformasággal. Erre viszont képtelen.

Elek György