Nagykároly

Másolat készül

2013.01.11 - 09:53

Idén végleg megoldódhat Nagykárolyban a Szent Flórián szobrát érintő huzavona.

Amint arról már többször is olvashattak lapunkban, a tűzoltók védőszentjének szobra először a hajdani központi piactéren állt, majd később a kastélykertbe helyezték át, ahol 2003-ig maradt. Mivel a több mint 200 éves alkotás a helyszínen megdőlt, még abban az évben leemelték talapzatáról, és restaurálás céljából a Károlyi-kastélyba szállították.

Mindez 2008-ban meg is történt, de az azóta eltelt négy év alatt az önkormányzatnak nem sikerült köztérre kihelyezni a műalkotást, mivel a szakemberek nem tartották megfelelőnek a kijelölt helyet a Román Katona Emlékműve mögötti parkban. A forgalom által okozott rezgések és a fákról lehulló pollen ugyanis jelentős mértékben károsította volna a szobor állagát.

A szobrot tehát már közel egy évtizede a kastélyban őrzik, az önkormányzat azonban a helyzet megoldásaként egy másolatot helyezne ki, erről a városi tanács egyik következő ülésén dönthet. Az eredeti szobornak pedig a Károlyi-kastélyban találnának helyet. Bogdan Georgescu, a nagykárolyi önkormányzat keretén belül működő kulturális igazgatóság vezetője szerint a közeljövőben egyeztetni fognak az ügyben a városi múzeum szakembereivel.