A szombati akcióval megkezdődött a virágzási időszakot megelőző parlagfűirtási akció Szatmár megyében. A Megyei Környezetvédelmi Ügynökség irányításával 174-en gyomláltak.
A hétvégi jó időt kihasználva parlagfűirtásba kezdett a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM). A szombati akciót a kampányindító népszerűsítése előzte meg, ami szélesebb körű volt, mint a pozitívan reagálók száma. A július közepéig tartó gyomirtási akcióban való részvételi szándékát egyelőre nyolc település jelezte: Szatmárnémeti, Krasznabéltek, Piskolt, Mikola, Csomaköz, Erdőd, Szaniszló és Érszakácsi. A szombati első akcióból Szatmárnémetiből harminc, Érszakácsiból hetven, Krasznabéltekről pedig hetvennégy személy vette ki a részét a gyomlálásból. A csomaköziek nem kézzel, hanem kaszával álltak neki a parlagfűirtásnak, komolyan véve a növény allergén hatását, emberre és mezőgazdaságra tett kártékony hatását, természetesen a legjobb eredményt produkálva.
Kétszer annyi, mint tavaly
Szatmárnémetiben a Depozitelor utca környékén végezték az első parlagfűirtási akciót, az APM szakértőinek adatai szerint itt burjánzik leginkább ez az allergén növény.
Az APM tegnap kiadott közleménye szerint a parlagfűirtási akciók itt nem értek véget, a szombati első akció csak amolyan figyelemfelkeltő lépés volt, hiszen minden településnek saját érdeke korlátozni a parlagfű jelenlétét, hiszen annak hasznos mezőgazdasági szerepe nincs, és az egyik leginkább allergiás tüneteket kiváltó gyomnövény.
Tavaly is volt hasonló akció, akkor 682 kiló parlagfüvet szállítottak le a szamosdobi hulladékfeldolgozóba, az idei első akció nyomán 1305 kilónyi parlagfüvet gyomláltak ki az önkéntesek.
Princz Csaba