Külföld

Másfél évig készültek Floridában a szeptember 11-i támadásra

2016.09.08 - 19:10

Nemcsak hogy csont nélkül bejutottak az Egyesült Államok területére az akkori legveszélyesebb terrorszervezet, az al-Kaida terroristái, hanem hosszú hónapokig, sőt többségük több évig élt ott minden feltűnés nélkül — írja a blikk.hu.

Teljesen beolvadtak a környezetükbe, és ha némelyikük furcsának is tűnt a kívülállóknak, senkinek sem fordult meg a fejé­ben, hogy valami soha nem látott terrorcselekményre készülnek. A húsz emberből mindössze egyet szűrtek ki az amerikai hatóságok a határon, egész pontosan nem engedték be az ország területére, ezért az eltérítésre kiszemelt négy repülőgépből az egyikre öt helyett csak négy gépeltérítő jutott. Így 19 terrorista készülhe­tett fel zavartalanul a világ legbrutálisabb terrorcselekményére. „Tisztelt Uram! Mi egy kisebb, különböző arab országokból való fiatal férfiakból álló csoport vagyunk. Jelenleg Németországban tanulunk. Szeretnénk pilótaképzésre jelentkezni, hogy profi pilótákká váljunk. Egyelőre teljesen kezdők vagyunk, de készek vagyunk intenzív képzési programot vállalni” – írta Mohamed Atta, a szeptember 11-i merényletek fő szervezőjének tartott terrorista másfél évvel a támadás előtt, és 50-60 repülőiskolának elküldte ezt az e-mailt. Attát maga Oszama bin Laden választotta ki a vezető szerepre. A terroristák bázisa Dél-Florida lett, a csoport tagjai­nak többsége itt élt a támadás előtti hónapokban, években. Itt vettek ki szobákat, béreltek előkelően bebútorozott lakásokat. Teljesen hétköznapi életet éltek, nappal a repülővezetői tudásukat csiszolgatták, este konditerembe, gyorséttermekbe és bárokba jártak, nem tűnt fel senkinek, hogy valami rosszban sántikálnak. A pilótaképzés nem volt olcsó mulatság, ezer dollár volt egy hétre. Mohamed Atta az egyik társával először szobát bérelt  egy házaspárnál, de egy hét után megkérték őket, hogy távozzanak. Nekik Atta nem volt szimpatikus, de ő is csak leginkább azért, mert zuhanyozás után mindig állt a víz a fürdőszobában. Ezután egy két hálószobás házat béreltek havi 550 dollárért, amit mindig pontosan és időben fizettek a bérbeadónak. Az FBI utólagos vizsgálata szerint két nappal az akció előtt hagyták el Floridát, előtte tartottak egy kisebb búcsúbulit. Hiába tiltja az iszlám az alkoholfogyasztást, több dzsihadista fittyet hányt erre, volt, aki vodkát, volt, aki rumot rendelt. A végén, mintha bármit számított volna nekik, vitatkoztak a csapossal a számlán, és igazat is adtak nekik, pár tételt lehúztak a blokkról. Készen álltak már a támadásra: már egy hete megvették a gépeltérítéshez használt késeket.