Szatmárnémeti

Márton-napi felvonulás

2013.11.15 - 09:06

A szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági szervezet a Johann Ettinger Líceummal és a Kálvária-templom német közösségével együtt csütörtökön Szent Márton-napi ünnepséget szervezett Szatmárnémetiben.

A rendezvényen német és magyar csoportos óvodások, a Johann Ettinger Német Líceum kisiskolásai, valamint ezek partnerosztályai Krasznabéltekről, a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskolából, illetve a Kálvária-templom román közösségének tagjai vettek részt az eseményen. A gyermekek Szent Márton példáját követve segítettek a rászorulókon, ugyanis saját készítésű lámpásaikba a gyertyákat a német líceum és a Gemeinsam önkénteseitől vásárolták meg karitatív szándékkal. Az összegyűjtött adományt a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a fogyatékkal élő gyermekek megsegítésére fordítja. Az összeget tegnap a Kálvária-templomban Löchli Tündér Terézia igazgató vette át. A Márton-napi felvonulás a szatmárnémeti Székesegyház elől indult a mezőfényi, csomaközi és csanálosi fúvósok egyesített zenekarának vezetésével. A gyermekek tanítóikkal és szüleikkel közösen készített lámpásaikkal vonultak fel. A menet tagjai, megkerülve a központi parkot, a Kálvária-templomhoz érkeztek vissza, ahol a II—IV. osztályos gyermekek részére rendeztek programot. A gyermekek Márton-napi énekeket énekelnek, és három nyelven imádkoztak. Az áldást követően a gyermekek, szüleik kíséretében, énekelve kivonultak a templomból.