Belföld

Marius Budăi: tárcaközi bizottság keresi a megoldást a közalkalmazottak elmaradt béremelésére

2022.01.19 - 15:28

A bejelentés előtt Marius Budăi a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Marcel Ciolacuval együtt az Országos Statisztikai Intézetnek (INS) a PSD székháza előtt tüntető alkalmazottaival tárgyalt. Utóbbiak a bértörvényben előírt fizetésemelések elmaradása miatt tiltakoztak.

A tüntetőkkel tartott tárgyalások után a munkaügyi miniszter a sajtónak elmondta, hogy a létrehozandó tárcaközi bizottság elemezni fogja a bértörvény teljesítetlen előírásait. Emlékeztetett arra, hogy az országos háromoldalú érdekegyeztető tanács legutóbbi ülésén abban állapodtak meg a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselői, hogy közösen keresnek megoldást az elmaradt béremelésekre, és az eredményekről átlátható módon tájékoztatják a közalkalmazottakat.

Marius Budăi tájékoztatása szerint a tárcaközi bizottság március végéig fejezi be a munkáját. Közölte, hogy szerinte jogos az INS alkalmazottainak elégedetlensége, mert az elmúlt két évben nem emelkedett a fizetésük. Arra az újságírói kérdésre, miszerint van-e esély idén a bérek növelésére, a miniszter kijelentette: 'Ezen dolgozunk'.

Budăi hozzátette, nem akar senkit sem üres ígéretekkel áltatni. 'Abban állapodtunk meg a koalícióban, hogy létrehozzuk a tárcaközi bizottságot, amelyik elkészíti ezt az elemzést. (...) Ezután bejelentjük az esetleges béremelések ütemezését, de előbb látnunk kell a számokat' - jelentette ki a tárcavezető.

A miniszter szerint a tanügyi alkalmazottak is joggal elégedetlenek a bértörvényben előírt fizetésemelések elmaradása miatt. Nekik is azt üzente, hogy a létrehozandó tárcaközi bizottság megoldást fog keresni a helyzetükre.

Szerdán 11 és 13 óra között figyelmeztető sztrájkot tartottak a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetségnek a tagjai. A tanügyi dolgozók tiltakozását többek között az váltotta ki, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni képviselőikkel a 2017-es közalkalmazotti bértörvényben rögzített fizetésemeléséről. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

5242 lejre nőtt a nettó átlagkereset

Júliusban 5242 lejre nőtt a nettó átlagkereset, legalábbis a statisztikai intézet adatai szerint.
Belföld

Több pénzt kapnak a minimálbéresek

Júliusban már több pénzért dolgoztak a minimálbéren foglalkoztatottak, augusztusban már ezt a nagyobb bért kapják.
Belföld

Jóváhagyta a kormány a bruttó minimálbér 3700 lejre való emelését

Elfogadta a kormány csütörtöki ülésén hogy a bruttó minimálbér 3300 lejről 3700 lejre emelkedjen – jelentette be az ülés elején a miniszterelnök. Nő az adómentes összeg is.