Sport

Marius Botan Mátészalkán folytatja

2018.01.21 - 14:11

A magyarországi negyedosztályban szereplő Mátészalkai MTK csapatánál vállalt munkát Marius Botan labdarúgóedző.

Mint ismeretes, a nagykárolyi szakvezető a hónap elején bontotta fel a szerződését a Liga 3-ban szereplő Tasnádi Unirea egyesülettel, mivel úgy érezte, hogy a klub vezetői már nem becsülik kellően a munkáját. Most a Tiszántúli Takarék Megyei I. osztály elnevezésű Szabolcs-Szatmár-bereg megyei bajnokságban szereplő városi alakulatnál folytatja pályafutását. Botannak nem lesz egyszerű feladata, ugyanis az MTK egy gyengébb őszi teljesítmény után a 13. helyet foglalja el, a klub vezetői pedig a táblázat első felébe várná a csapatot.

„Remélem, hogy Mátészalkán sikerül jó munkát véghez vigyek, és kívánom magamnak, hogy – a játékosokkal egyetemben – minél jobb eredményeket érjünk el úgy a saját, mint a szurkolóink örömére” — olvasható a csapat Facebook-oldalán, ahol már be is mutatták Botant, mint az MTK új edzője.