Sport

Máriapócson rendezik a nagykárolyi karting-bajnokit

2012.09.20 - 11:03

A máriapócsi RabocsiRingre vitte a nagykárolyi bajnoki karting-futamot a Nagykárolyi Diákklub és a Nagykárolyi Kart Racing SE, vagyis az iskolás-bajnokság 4. fordulóját szombaton, a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei településen rendezik.

 

Mille János főszervező, a diákklub karting szakágának a vezetője lapunknak elmondta, a tavalyi, kellemetlen emlékű nagykárolyi verseny miatt döntöttek úgy, hogy egy biztonságos, zárt pályára viszik a versenyt. Mint ismeretes, tavaly súlyos baleset történt a nagykárolyi utcai futamon.

Szombaton reggel rendezik az edzéseket, délben az előfutamot, ezt követően pedig a döntők zajlanak az iskolás bajnokság 4. fordulójában. Sűrű lesz a program az egy napos versenyen, ugyanis a nagykárolyi szervezők legalább 60–70 pilótát várnak, akik különböző kategóriákban fognak versenyezni. Többek között Szatmárnémetiből, Zilahról, Szilágysomlyóról, Kolozsvárról, Tornáról, Marosvásárhelyről, Resicabányáról, Nagybányáról, Nagyváradról, Margittáról és Belényesről várnak csapatokat. „Megteszünk mindent, hogy ezúttal kellemes emlékekkel térjenek haza a csapatok, hiszen egy nagyon jó pályán zajlik majd a verseny. A támogatók segítségével egy napra tudtuk kibérelni a RabocsiRinget, ezért szombaton meg kell rendezni mindent futamot” – mondta Mille János.