Nagykároly

Márciustól kezdheti meg működését az új igazgatóság

2016.01.18 - 14:36

Turisztikai Igazgatóság létrehozásán dolgozik Bogdan Georgescu. A Nagykárolyi Kulturális és Sport Igazgatóság korábbi vezetője ismertette az új igazgatóság feladatkörét és összetételét. Georgescu célja, hogy ez legyen a legaktívabb szervezet kulturális téren a megyében.

 

A Nagykárolyban rejlő turisztikai potenciál kiaknázása, együttműködve a helyi kulturális intézményekkel, talán így definiálhatnánk azt a munkát, aminek elvégzését Bogdan Georgescu magára vállalta. Nagy fába vágta a fejszéjét a korábbi kulturális és turisztikai igazgatóság vezetője, azonban Bogdan már hozzászokott a nehéz feladatokhoz. Közel tíz évig vezette a Nagykárolyi Művelődési Központot, mely a megyénkbeli legeredményesebb kulturális intézménnyé nőtte ki magát a keze alatt. Georgescu a napokban döntött arról, hogy véget vet a találgatásoknak és visszatér a nagykárolyi kulturális életbe. Igaz, csak közvetve, mert úgy mondott igent a polgármester felkérésének, hogy a jövőben a városban zajló kulturális események lebonyolításáért az ezzel megbízottak felelnek, ő pedig — csapatával együtt — azért dolgozik, hogy bizonyos programok a város turisztikai népszerűsítésével összhangban kerüljenek majd sorra.

„December óta folytattam tárgyalásokat Kovács Jenő polgármester úrral azzal kapcsolatban, hogy térjek vissza a kulturális igazgatóság élére. Én akkor elmondtam, hogy nem azért mentem el, mert bárkivel is problémám lett volna, hanem azért, mert hatalmas volt a rám nehezedő nyomás, illetve emiatt már egészségügyi gondjaim is voltak. Mint mondtam, oda nem térek vissza, azonban a polgármester úr világossá tette számomra, hogy nyitott a tárgyalásra és hajlandó engedményeket tenni annak érdekében, hogy olyan munkát végezhessek, ami a város javát szolgálja. Egyedül én voltam a kulturális igazgatóság, és voltak hozzám rendelt intézmények, mégis úgy éreztem, bizonyos szempontból egyedül dolgozom. Azt kértem a polgármester úrtól, hogy hadd legyenek a környezetemben olyan emberek, akikkel tudok is együtt dolgozni. Mindezt már egy évvel a távozásomat megelőzően kértem. Hiszen lássuk be, nagyot fejlődött Nagykároly, lassan itt is turizmusról beszélhetünk, hiszen rengetegen keresik fel városunkat. El kell érnünk, hogy ne csak a kastélyt nézzék meg, hanem pár napot városunkban töltsenek. Viszont ehhez szükség van a kulturális programokra is. Ezelőtt tíz évvel alig voltak kulturális események, míg a tavalyi év mérlege alapján kijelenthető, közel kétszáz eseményt szerveztünk. Ahhoz, hogy ezt jól és színvonalasan csináljuk, át kell gondolnunk, szükségünk van egy stratégiára és egy csapatra, amelyik ezen dolgozik. Hogy ne kelljen túlságosan megbolygatnunk a létszámot, az a döntés született, hogy az iroda, amelyik Nagykároly turisztikai vonzerejét reklámozza és a kastélyban található átalakításra kerül. Itt működik majd az új igazgatóság. Én azt kértem, hogy az új csapatban legyenek olyan emberek, akik turisztikai stratégiákkal, vásárokon való népszerűsítéssel, kiállítások szervezésével foglalkoznak majd. Legyenek, akik kulturális programokat szerveznek, abban a szellemben, hogy a már meglévő, nagyobb volumenű eseményeinket a turizmus szempontjából is vonzóvá tegyék. Gondolok itt a Villa Karul Fesztiválra, az Auguszt Fest-re, amelyek remélhetőleg kinövik a várost és másokat is idevonzanak majd. Ezen kívül pályázatokat is készítenénk, amikből esetlegesen a programjainkat készíthetnénk elő. Lenne egy ember, aki azzal foglalkozna, hogy internetes oldalunkat kezeli és közösségi oldalunkat is menedzseli, valamint kapcsolatot tart fenn a különböző utazási irodákkal. Szeretnénk legalább három internetes oldalt működtetni. Mindehhez a munkához egy maximum 5–6 fős csapatra lesz szükség. A polgármester úr azt kérte, hogy a sportigazgatóság is hozzánk tartozzon, azonban mivel erre már létesült egy iroda, amelyik nagyon jól végzi a munkáját, én nem látom értelmét. Ami viszont jó lenne, az az, ha városi szinten szerveződnének versenyek, iskolák között, bevonva esetleg más városokat is” — mondta Bogdan.

Georgescu azt is elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a könyvtár, a művelődési központ és a kastélybeli alapítvány vezetői irányítanák az ott zajló munkát. Nem tartja jó ötletnek, hogy ő mondja meg, hogy az ott dolgozók mit csináljanak. A művelődési központ csapata két eseményszervezővel bővült, azt szeretné viszont, ha ők többet dolgoznának. „Azt kértem még, hogy a színházban egy külön ember legyen, aki az ott megtartandó előadásokat szervezi. Az új igazgatóság nem feltétlenül jelenti új emberek felvételét, hanem inkább a meglévők átcsoportosítását. Legkorábban márciustól kezdheti meg működését ez az igazgatóság, de előtte a működési struktúránkat és stratégiánkat szeretném a helyi tanács tagjainak is bemutatni” — jelentette ki Georgescu.

„Mi egy kisváros vagyunk, alig húszezer lakossal. Van egy turisztikai irodánk, ahol próbálunk dolgozni, de néha az embernek az az érzése, hogy mások mindent jobban tudnak. Óriásiak az elvárások. Én voltam Magyarországon, kisebb városokban mint Nagykároly, s ott negyven, maximum ötven ember üzemeltet egy művelődési központot, olyan büdzsével, ami számunkra horribilis nagyságúnak tűnik. Mikor elmondtam, hogy mi mennyiből dolgozunk, ott csak ámultak. Pedig el kell mondanom, hogy a művelődési központunkban tartott foglalkozásokra szinte többen járnak, mint egy iskolába. Komoly munka folyik ott, hiszen négy ember oktatja őket minden nap, s a kollégák hétvégenként is dolgoznak, programokat szerveznek. Kevés szabadidővel, nagyon sokat dolgoznak. Elég, ha arra gondolunk, hogy tavaly közel kétszáz rendezvényünk volt, amiknek a szervezésében, színpadra állításában komoly szerepük, munkájuk volt. Volt egyfajta pszichikai túlterheltségem, amikor ezt az egészet ott hagytam. Nagyon sok olyan személy részéről érkezett jelzés, akik véleményformálónak számítanak a városunkban, hogy nem jól végezzük a munkánkat, hiszen nem színpadra valóak például egyes rendezvények, amik a kultúrház szervezésében bemutatásra kerülnek. Holott én úgy gondolom, aki odajár tanulni, zenélni, táncolni, énekelni, az igenis megérdemli, hogy bemutathassa, mit tanult az órákon. Szükségük van erre a gyerekeknek, a színpadra állás élményére. A kritikák ellenére úgy gondolom, a nagykárolyi egy hálás közönség. Mondanék erre egy példát: volt rá eset, hogy egy nívós komolyzenei eseményre nem jöttek el csak nyolcvanan. Én elégedetlenkedtem, a fellépő művész viszont azt mondta, nyugodjak meg, mert vannak nagyobb városok, ahol ennyien nem jönnek el. Sőt, azt mondta, rég találkozott olyan hálás és jó közönséggel, mint a nagykárolyi. Én bízom benne, hogy egyszer eljön az idő, amikor megtanulunk örülni, és a folyamatos kritizáláson túl elkezdjük a jót is meglátni. Azt remélem ennek az irodának a létrejöttétől is, hogy olyan emberek jönnek ide dolgozni, akik pozitívak, látják a jót és képesek tenni azért, hogy még jobb legyen Nagykárolyban élni, s mindazok, akik idejönnek hozzánk vendégségbe, jó érzéssel gondoljanak a nálunk töltött időre. Remélem, sikerül ezt megvalósítani” — mondta Bogdan.

Az igazgató visszatértének híre komoly reakcióhullámot indított el a közösségi oldalakon is. Örömmel és jókívánságokkal halmozták el ismerősök, ismeretlenek Georgescut, aki kétségkívül örül ennek.

„Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de kétségkívül jól esnek ezek a visszajelzések. Viszont az eredményeket nem lehetett volna elérni egyes emberek segítsége nélkül. Egy példát mondanék, Szűcs Józsit, ő a legrégebbi barátaim egyike, aki hatalmas munkát végez a kultúrházban. Több mint száz gyerekkel foglalkozik hetente. Neki sem mondhatom azt, miután egész héten át tanít, hogy most hétvégén ide vagy oda vidd a gyerekeket fellépni. Persze, ha megkérem, elmegy, de egy idő után ez már a munka és a kapcsolatunk rovására megy. Hiszen az ő tűrőképességének is van határa. De bárkit hozhatnék példának a kultúrházas oktatóink közül. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek elmehettek volna tanítani egy iskolába is, de nem tették, hanem a kultúrházban maradtak és ott dolgoznak. És higgye el mindenki: nem a hatalmas fizetésért maradnak. Emiatt is keletkezett egy komoly feszültség, hiszen elkezdődött a számolás, hogy ki hány órát dolgozik, teljesítik-e, kitöltik-e a nyolcórás munkaidőt. Ez a fajta feszültség hónapokon át fennállt és éreztem, nem tudok érdemben kiállni a kollégáimért, és a kulturális és sport igazgatóság egy olyan ütközőponttá vált, amivel mindenki akart foglalkozni, és amelynek működtetéséhez mindenki jobban értett, mint azok, akik épp ott dolgoztak. Azt éreztem, hogy nincs más olyan iroda a polgármesteri hivatal fennhatósága alatt, ami jobban nagyító alá lenne véve, mint ez. Nem volt jó érzés. Most viszont remélem, ezzel az új irodával sikerül a munkára koncentrálni, a feszültségek pedig enyhülnek. Szeretném, ha egy jó csapattal sikerülne ezt tenni, hiszen meggyőződésem, hogy megéri ezért a városért dolgozni, mert Nagykároly és az itt élők sok jót érdemelnek. Ezt szeretném elérni” — zárta a beszélgetést Bogdan Georgescu.

Tőtős Tímea