Útszélesítésben és hídtervezésben is besegítene a bevásárlóközpont kivitelezője.
Értesülések szerint már márciusban megkezdődhet a szatmárnémeti megamall, vagyis a Shopping City Satu Mare bevásárlóközpont építése. Kereskényi Gábor polgármester péntek délután találkozott a kivitelező New Europe Property Investments (NEPI) befektetőcsoport képviselőivel, és a beruházás elindításának technikai részleteiről egyeztettek. Az elöljáró Facebook-oldalán közölt bejegyzésből az is kiderül, hogy az egyeztetések során többek között arról is beszéltek, hogy a befektető — ígéretéhez híven — átvállalja a Szamos folyón átívelő gyalogoshíd tervezési költségeit. Úgy tudjuk, hogy a NEPI legtöbb 100 ezer eurót fordít ezen tervek elkészítésére, a kivitelezési költségekre pedig európai uniós alapokra pályázna a polgármesteri hivatal.
Sajtóértesülések szerint a NEPI saját költségén kiszélesítené a Digului és a Dunării utcát is.