Nagykároly

Március második felében kezdődik az aszfaltozás Nagykárolyban

2017.03.09 - 08:00

Akár történelmi léptékűnek is tekinthetnénk azt az átfogó aszfaltozási munkálatot, melyet ebben az évben hajtanak végre Nagykárolyban. A Nagy Aszfaltozás fantázianévvel illetett beruházást kölcsönből finanszírozza a helyi önkormányzat, s egy olyan mérvű munkálatot foglal magában, melyre túlzás nélkül mondhatjuk, hogy nem volt még példa ilyenre a városban.

„Egyszerre ekkora mértékű aszfaltozási munkálatra még nem került sor Nagykárolyban. Nagyon rossz állapotban vannak a város közútjai, járdái, nem árulok el ezzel titkot senki számára. Viszont mindent elkövetünk, hogy ezen a helyzeten változtassunk” — nyilatkozta szerkesztőségünknek Kovács Jenő polgármester.

Kovács arról is beszélt, hogy bár ez a beruházás nem érint minden nagykárolyi utcát, az aszfaltozási munkálatok nem érnek véget, újabb útkorszerűsítési csomagok összeállításán dolgozik az önkormányzat fejlesztési csoportja.

„Az elképzelések szerint a következő aszfaltozási, burkolatkorszerűsítési csomagban már nem csak aszfaltoznánk, hanem a járdákat térköveznénk. Mivel nem pályázati pénzből dolgoznánk, a munkálatok minőségére, a használt alapanyagok megfelelő felhasználására is jobban hatást tudnánk gyakorolni” — fejtette ki Kovács.

A napokban hozták nyilvánosságra, hogy a nagy aszfaltozási munkálatokra kiírt licit nyertese, a perecsenyi Drum Construct cég március második felében megkezdi a kivitelezést. A beruházást négy részre bontották a kiíráskor, hogy ezzel is gördülékenyebb legyen a nyertes cég kiválasztása, illetve a munkálatok se akadozzanak bürokratikus okok miatt.

Kovács Jenő korábban már arról is nyilatkozott, hogy nem csak a projektbe foglalt utcákat fogják leaszfaltozni, hanem további utakkal bővül a keret. Ez úgy történne, hogy amennyiben sikerül pénzt megtakarítani a kivitelezés során, a fennmaradó összegből folytatnák az aszfaltozást. Kovács elmondta, mindent elkövetnek, hogy a megtakarítás ne a végzett munka minőségének kárára történjen, és az aszfaltozott utcák hosszú időn keresztül kényelmesen használhatóak legyenek.

A Nagy Aszfaltozásra 8,922 millió lejt (áfa nélkül) költ ebben az évben a nagykárolyi önkormányzat. Ebből az összegből kerül új aszfaltréteg 31,889 kilométernyi utcára, valamint 44 200 négyzetméternyi járdafelületre Nagykárolyban, illetve az adminisztrációs szempontból hozzá tarotzó Ianculeşti faluban. A projektben szereplő utcákat is rangsorolták, s az így kialakult sorrend révén 13 kilométernyi régi aszfaltburkolat újul meg, 11 kilométernyi kővel borított utca, nagyjából 8 kilométernyi földút, illetve a járdafelületek.

A munkálatok kezdésekor is fontos lesz a prioritás, mondta Kovács. A kivitelező cég várhatóan a kevésbé rossz állapotú utcákban kezdi meg az aszfaltozást, míg a legrosszabb állapotúakat hagyja a végére, vélte az elöljáró, aki hozzátette, hamarosan kihelyezésre kerülnek azok a tájékoztatók, melyekből az érintett utcákban lakó nagykárolyiak megtudhatják, az ő utcájuk mikor kerül majd sorra.