„Itt tornyosul felettem büszkén az égbe törve.
Sosem gondoltam el még,
Hogy ő az óriás, s én vagyok a törpe.
De most, mikor kinézek a nyárhomályi ablakon,
Álmodom a sok munkás kezet,
Hogy ácsolják az állványt,
S rakják egymásra a téglát, köveket,
Míg a tető, s a torony,
És rajta a rézsisak
Az ég felé, mint nyíl mutat.
S ha belépek mélyébe
E tömör falaknak,
Megragad valami különös hangulat.
Ezt emberkéz alkotta,
De nem szállni benne,
Hanem hogy valakit meghívjon,
Idehozzon a mennyből,
S lakjon Ő benne,
S legyen az ember
Halk hangja itt csak áhítat.”

Kőszeghy Miklós

1972-ben az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) kidolgozott egy egyezményt, hogy az egész emberiség számára kiemelkedő jelentőséggel bíró értékeket megóvja és megőrizze a jövő nemzedékek számára.

180 ország vállalta a felelősséget, hogy ezt a küldetést folyamatos gyarapítással a világon minden kulturális és természeti kincsre kiterjessze. Így alakult meg a világörökség fogalma, és kerülnek védelem alá a mai napig is értékeink. A történelmi műemlékek listáján 93 fatemplom szerepel, melyekből nyolcat Máramaros megyéből választottak ki.

A legrégebbi az 1604-ben épült sajómezői (Poienile Izei), Szent Piroska tiszteletére készített, követi a Szent Miklósnak szentelt budfalvi (Budeşti) 1643-ból, a rogozi (Rogoz) Szent Arkangyalok-templom 1663-ból, a Szent Mihály és Gábriel arkangyaloknak szentelt, 1766-ban épült dióshalmi (Şurdeşti), mely 1993-ig Európa legmagasabb fatornyával rendelkezett. Majd a jódi (Ieud), 1717-ben épült Szűz Mária születése fatemplom, a barcánfalvi (Bârsana) Szűz Mária bemutatása 1720-ból, a deszei (Deseşti) Szent Piroska 1770-ből és a nyárfási (Plopiş) Szent Arkanyalok 1798 körülről. Ezek a fatemplomok bizonyultak a legreprezentatívabbaknak építészeti, építéstechnikai és festészeti szempontból is. A karcsú tornyú, fagerendákból készült, faszögekkel rögzített épületek sajátos szintézist képviselnek a kelet- és nyugat-európai fő építészeti stílusok között, ahol a bizánci alaprajzhoz gótikus forma is társul.

Az Iza völgyében járva látogattunk el Barcánfalvára, mely település az ortodox vallás egyik központjának számít. Az erdőkkel borított dombok árnyékából emelkednek ki ezek az ég felé törő tornyok, beékelődve így nemcsak a természeti látképbe, de a népi építészetbe és hagyományőrzésbe is.

A máramarosi fatemplomok időtálló értékei, a „fából faragott fohászok” különlegesek és sokszínűek. Erre a legszemléletesebb példa az 1993 óta 12 épületből álló barcánfalvi kolostor élő skanzenje. A bejáratot a harangtorony (Turnul-clopotniţă) képezi, mely egy hosszú sisakhoz hasonlítható. Bibliai idézetekkel festett boltíves bejáratán át lépünk be az apácák által gondozott kertbe. A skanzen épületei között vezető köves ösvényeken sétálva találunk magas tornyú fatemplomot, kis kápolnát, mesterek házát, régi könyvek és kegytárgyak múzeumát, nyári oltárt, műhelyeket és háztartási melléképületeket is. Az épületek között felbukkanó, szintén fából készült kút, híd és keresztek, mint a máramarosi kapuk, nemcsak vallási, de megannyi népművészeti szimbólumot is tartalmaznak.

Mivel a kolostor sok megpróbáltatás árán jutott el idáig, nagyon fontos a helyiek számára, hogy mindennap hálát adjanak, imádkozzanak, és hagyományos népviseletben tegyék tiszteletüket az igehirdetéseken.

Nagy meglepetésünkre a világörökség részévé választott Szűz Mária bemutatása fatemplom nem a skanzenben található, hanem a település északnyugati részén fekvő domb tetején, a régi temető közepén. A kolostor fényűzésével szemben ez egy sokkal szerényebb épület. 1720 körül épült, tatár dúlta, hatott rá a katolicizmus, és a pestisjárvány idején menedékként szolgált a betegek számára. Többször költöztették; először 1739-ben az Iza völgyébe, aztán 1795-ben újra visszahozták a településre. Kovács József Fatemplomok Máramarosban című munkájában olvashatjuk a szakértő leírást az épületről: „A kő alapokon, fa gerendákból emelt templom tetőzete kettős ereszmegoldású. Az alsó eresz a szentély tetőzetébe simul, míg felső önállóan kíséri körbe az épület tömegét. Térsora hosszanti elrendezésű. A nyitott, külső tornácról a belső előtérbe jutunk, majd a téglalap alaprajzú hajó, végül a szentély következik. A belső terek megvilágítását apró ablakok szolgálják. A templom tetőgerince fölé tömzsi, négyzetes hasáb alakú torony emelkedik. Nyitott harangszintjén deszkázott galéria fut körbe. Ezt négyzetesből kör átmetszetűvé váló, zsindelyes toronysisak koronázza. Ennek csúcsán, illetve a tetőgerinc két végén szép, kovácsolt vas keresztek láthatóak.”

Avatatlan szemeknek viszont az tűnik fel először, hogy a külső gerendák által zárt tornácajtó mindössze 170 cm magas, míg a belső bejárat még alacsonyabb, úgy 150 cm lehet. Évente két alkalommal tartanak benne istentiszteletet, hétköznapokon nem sok látogatója akad. Esős időben zárva van, míg megtekintéséért egy jelképes díjat kell fizetni.

A templom belsejét 1806-ban festették újra. Különösen értékes barokk és rokokó stílusú freskói nagyon részletesek és szemléletesek. Abban az időben még kevesen olvasták a Szentírást, így a falfestéssel próbálták közelebb hozni a híveket az ó- és újszövetség eseményeihez. A fatemplom emiatt vált a világörökség részévé.

Felgyorsult életünkben gyakran megfeledkezünk róla, hogy nem csupán a testnek, de a léleknek is szüksége van táplálékra. Kortól és vallástól függetlenül fontos néha belenézni eleven történelmünk hagyatékainak könyvébe, belemerítkezni a népművészeti kincsekbe, hogy új erőre kapva tudjuk folytatni utunkat.

Szöveg: Habarics Ilona