Sport

Maradt izgalom a végre is

2016.05.28 - 18:47

Döntetlen lett a Kolozsvári U – FC Olimpia labdarúgómeccs végeredménye, amely nehéz helyzetbe hozta zárásra a sárga-kék alakulatot.

Ezúttal csak akkor fog véget érni a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapatának a másodosztályos idénye, amikor június 4-én, 13 óra előtt a szezon utolsó bajnoki mérkőzésének a végét fújja majd le a játékvezető. Addig ugyanis nem lazsálhat egy pillanatig sem a legénység, miután szombaton 1–1-es döntetlent játszott Kolozsváron a házigazda Universitatea csapatával. Egy győzelemmel kissé lazább lehetett volna a hangulat a utolsó meccsre, így viszont ki-ki mérkőzésen küzd majd a Pankotai Șoimii-val idehaza.

Kolozsváron úgy tűnt, hogy tökéletesen kezdődik a meccs Mircea Bolba edző csapatának: Faur a 10. percben vezetéshez juttatta az Olimpiát (0–1), majd sikerült távol tartani az ellenfelet Șuta kapujától. Az eseménytelen meccs a szatmáriak malmára hajtotta a vizet, mígnem a 60. percben a kolozsváriak szlovák párosa kiegyenlített: Turcak keresztpasszára Vojtus érkezett a rövid sarokra és küldte a labdát a hálóba (1–1). A hazaikat rázta fel a gól, a 80. percben pedig Hâmpea eldönthette volna a meccset, de 3 méterről nem találta el az üres kapu felületét. A végén Crişan is kihagyott egy nagy helyzetet, a hosszabbításban pedig a kapufa mentette meg az Olimpiát. Maradt az 1–1-es végeredmény, ami a kolozsváriakat a harmadosztályba küldte. A lefújás után mintegy 100 kolozsvári szurkoló beszabadult a pályára és üldözőbe vették az Universitatea játékosait. Vélhetően a számonkérés volt a célja tettüknek, hiszen a legtöbbnek bot is volt a kezében. Csak Florin Cordoş maradt kint a pályán arra gondolva, hogy csillapítani tudja majd a kedélyeket, azonban az ultrák leszakították róla a mezt. A többi játékos még időben befutott az öltözőbe, ahonnan csak csendőri kísérettel tudtak kijönni. Az Olimpia játékosait nem bántották, ők tétlenül nézték végig a hihetetlen eseményeket, amelyek a pályán zajlottak. Mivel a meccs után zajlott a háborgás, és csak a hazai játékosokat vették célba a szurkolók, ezért a román szövetség csak pénzbüntetéssel és stadionbezárással fogja sújtani a vendéglátó klubot, az eredmény nem fog változni.

A rájátszás utolsó előtti fordulója előtt a CSM Râmnicu Vâlcea állt a csoport élére, az Olimpia a második és a selejtezőt érő harmadik helyen a Pankota áll. Utóbbi két együttesnek egyaránt 31 pontja van. A Bolba-csapatnak a záráson kötelezően győznie kell, hogy bent maradjon a második vonalban. A döntetlen ugyanis az aradiakat részesíti előnyben, hiszen a végelszámolásnál, egyenlő pontszám esetén, az első szempont az, hogy a rájátszás elején, az alapszakasz pontjainak felezésekor mely csapatnak kerekítették fél pontról egészre az egységek a számát. Az Olimpiánál akkor kerekíteni kellett, hiszen az alapszakaszi 21-ből 11 pontot tarthatott meg a rájátszásra. A Pankotának viszont nem volt szüksége kerekítésre, ugyanis az alapszakaszi 26 pontból kereken 13-ra felezték az egységei számát. A döntetlen esetén az Olimpia csak akkor úszhatja meg az osztályzót, ha a Vâlcea kikap az eddig nyeretlen resicabányaiak otthonában. Pankotai győzelem esetén ennél is rosszabb helyzetbe kerül az Olimpia, hiszen akkor még a Kolozsvár is megelőzheti a szatmáriakat a tabellán (ehhez az U-nak nyernie kell a tatrangi záráson). Ez a legborzalmasabb forgatókönyv az Olimpiának, ugyanis így kiesik a második vonalból a sárga-kék alakulat.

Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, alsóház, 9. forduló

Kolozsvári U – Szatmárnémeti FC Olimpia 1–1 (0–1). Gólszerzők: Vojtus (60. perc), illetve Faur (10.).

Kolozsvár: Grecu – Butean, Cordoş, Crişan, Hâmpea, Boboc, Greu, Turcak, Moruţan (Haţiegan, 72. perc), Vojtus, Zdroba (Târnovan, 46.). Edző: Mihai Nădăban.

Olimpia: Şuta – Ciul, Muntean, Onicaş , Heil, Brata (Sălăgean, 15.perc), Lukács (Kanaloș, 63.), Rus, Faur, Buhăescu, Mărkuş. Edző: Mircea Bolba.

További eredmények

CSM Râmnicu Vâlcea – Tatrangi Unirea 2–0

Pankotai Șoimii – Resicabányai Metalul 1–0.

1

Vâlcea

9

4

2

3

12–9

32*

2

Olimpia

9

6

2

1

16–8

31*

3

Pankota

9

6

0

3

11–11

31

4

Kolozsvár

9

3

3

3

10–10

28

5

Tatrang

9

3

2

4

17–11

20*

6

Resica

9

0

1

8

3–20

–10

* – pontszámkerekítésben részesített csapat.

A zárás előtt biztos kieső csapatok: Ceahlăul Piatra Neamţ, Bucovina Pojorâta, Rapid CFR Suceava (1-es Csoport), Reicabányai Metalul, Tatrangi Unirea (2-es Csoport).

Felsőház, 10. utolsó forduló

CS Mioveni – Szászmedgyesi Gaz Metan 1–1

Brassói FC – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 2–3

Nagybányai FCM – Chindia Târgovişte 2–4.

A végeredmény: 1. Gaz Metan 41 pont (egyenes ágon feljutott az élvonalba), 2. UTA 41 (osztályzós selejtezőt játszik a Dunărea Călăraşi csapatával, az 1-es Csoport második helyezettjével), 3. Chindia 40, 4. Mioveni 27, 5. Brassó 23, 6. Nagybánya 13.

Az 1-es Csoportból a Rapid jutott fel egyenes ágon a Liga 1-be.