Szatmárnémeti

Marad a vörös besorolás a két municípiumban

Nagykárolyban és Szatmárnémetiben továbbra is a vörös besorolás szerint tanulnak a gyerekek / Fotó: freepik.com
2021.03.27 - 11:52

A határozat meghozatalakor figyelembe vették a tanintézmények adminisztratív tanácsának, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségnek, valamint a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak (DSP) a javaslatait. A CJSU március 26/14-es számú rendelete kimondja, hogy a szatmárnémeti, nagykárolyi, szaniszlói, remetemezői, szamosborhídi, vetési, szamosdobi és mezőteremi területi-közigazgatási egységekben működő tanintézményekben a továbbiakban is a vörös forgatókönyv szerint tanulnak majd. Ahol a fertőzöttségi szint meghaladja a 3 ezreléket, ott az óvodákban és elemi osztályokban változatlanul fizikai jelenlétes oktatás zajlik; a végzősök (VIII., XII., XIII. osztályosok, szakiskolák és posztlíceumok végzősei) esetében az osztálylétszám fele fizikai jelenlétes, a másik fele online rendszerben tanul, s a beosztást minden esetben az érintett tanintézmény dönti el; a többi évfolyam diákjai pedig online formában vesznek részt az oktatásban. Ugyanakkor 18 területi-közigazgatási egység diákjai sárga forgatókönyv, míg 32 községben zöld forgatókönyv szerint tanulnak a gyerekek. Sárga forgatókönyv ott van érvényben, ahol a fertőzöttségi szint 1 és 3 ezrelék közötti — az ilyen településeken minden ovis és elemi osztályos gyerkőc fizikai jelentétes oktatásban vesz részt; a végzősök (VIII., XII., XIII. osztályosok, szakiskolák és posztlíceumok végzősei) szintén az osztálytermekben tanulnak, a többi évfolyam diákjai pedig itt is online formában vesznek részt az oktatásban. Ahol a fertőzöttségi szint 1 ezrelék alatti, ott a tanügyi zöld forgatókönyv van érvényben — minden óvoda és tanintézmény minden osztályában fizikai jelenlétes oktatás zajlik.

A következő héten a DSP döntése értelmében Magyarcsaholy, Szatmárhegy és Vámfalu községek sárgából zöld besorolásba kerülnek, ugyanakkor Tasnádszántó, Hadad, Batarcs, Apa, Mezőpetri, Sződemeter és Pusztadaróc zöld besorolásban marad, míg a tanfelügyelőség javaslatára zöld besorolásban marad Aranyosmeggyes, és az infrastrukturális adottságok miatt Mikolában továbbra is a sárga forgatókönyv marad érvényben. Az előző héthez viszonyítva Szilágypér vörösről sárgára, Magyarcsaholy, Szatmárhegy, Csomaköz és Vámfalu sárgáról zöldre, míg Börvely, Érkávás és Szatmárpálvalfa zöldről sárgára vált.

Területi-közigazgatási egységek besorolása

Vörös forgatókönyv: Szaniszló, Remetemező, Szamosborhíd, Szatmárnémeti, Nagykároly, Vetés, Szamosdob, Mezőterem.

Sárga forgatókönyv: Kolcs, Sárközújlak, Mikola, Érendréd, Lázári, Majtény, Nagytarna, Avasfelsőfalu, Erdőd, Tasnád, Szatmárudvari, Mezőfény, Királydaróc, Bogdánd, Kökényesd, Szilágypér, Börvely, Érkávás, Szatmárpálfalva.

Zöld forgatókönyv: Kányaháza, Bikszád, Krasznabéltek, Kisgérce, Tartolc, Kaplony, Egri, Tasnádszántó, Hadad, Szopor, Berekszó, Kálmánd, Krasznaterebes, Csanálos, Halmi, Aranyosmeggyes, Ákos, Turc, Komorzán, Ráksa, Batarcs, Apa, Homoród, Borválaszút, Piskolt, Avasújfalu, Érszakácsi, Mezőpetri, Sződemeter, Batiz, Avasújváros, Túrterebes, Pusztadaróc, Magyarcsaholy, Szatmárhegy, Csomaköz, Vámfalu.

Sógor Beáta

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Belföld

Ősztől már hétfajta ösztöndíj lesz

A 2024/2025-ös tanévben már 7 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a romániai diákok.