Sport

Marad a megyei bajnokságban az Oli II

2015.06.27 - 21:12

Nem sikerült feljutnia a Szatmárnémeti FC Olimpia II csapatának a labdarúgó Liga 3-ba, miután szombaton, fura körülmények között, vesztett a visszavágón a házigazda Almásbalázsfalvi Luceafărul együttesével szemben. Mi 4-essel osztályoztauk a játékvezetőt.

Rászámolt a vajdahunyadi Denis Haidiner játékvezető a Szatmárnémeti FC Olimpia II tizenéves legényeire az Almásbalázsfalvi Lucefărul elleni labdarúgó Liga 3-as osztályzó visszavágóján, így a szilágysági csapat a “csodával határos” módon kvalifikálta magát a divíziós bajnokságba.

Mircea Bolba edző legénysége a hazai 2-1-es győzelem után várta az Almásgalgón rendezett visszavágót, ahol legalább ezren (!) látogattak ki a meccsre. Úgy tűnt, hogy a szatmáriaknak nem jelent majd gondot kipípálni ezt a találkozót, ugyanis a 22. percben már 2-0-ra vezettek. Patrick Pop a 16. percben egy hatalmas védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést a sárga-kékeknek: a 16-os szélén Tóth passzolt a fiatal szatmári támadó elé, aki tíz méterről, egyedül a kapussal nem hibázott (0-1). Négy perccel később a hazaiak egyenlíthettek volna, de Negrean fejese után a kapufáról pattant vissza a labda. A következő helyzetből az Olimpia viszont betalált, újabb nagy védelmi hibát kihasználva. Ezúttal Cădar csapott le Marius Pop gyenge mentésére, és bal oldalról, félmagasan vágta a lasztit a hosszú sarokba (0-2). Aztán a 27. percben emberhátrányban maradt az Olimpia II, ugyanis Haidiner úgy látta, hogy Cherecheș elkaszálta utolsó védőként a kapura tőrő Budát. A szatmári hálóőr piros lapot, a hazai együttes pedig 11-est kapott, amit Bode értékesített (1-2).

A jelenlevők közül vélhetően senki sem sejthette, hogy mi következik a hátra levő negyvenöt percben. A vajdahunyadi sípmester eltökélten jött ki az öltözőből, ugyanis egyoldalúan fújta a szabálytalanságokat. Igaz, az almásbalázsfalviak egyenlítő találatánál még nem kellett “mesterkedjen”, ugyanis egy visszafordított labdánál a szatmári védelem megfeledkezett a kapu szájában várakozó Téglásról, aki két méterről nem hibázott (2-2). Nyolc perccel később viszont szemet hunyt Bode szabálytalanul elvégzett szabadrúgásánál: a Luceafărul szemfüles játékosa rögzített helyzetből mozgó labdát rúgott húsz méterről a kapuba (rögzített helyzetből a labdának egy ponton kell állnia), mindeközben a szatmáraik helyezkedtek volna, készülve a szabadrúgás kivédekezésére (3-2). A 71. percben újabb ajándékot kapott az Almásbalázsfalva: Haidiner úgy látta, hogy Ionescu szabálytalankodott a tizenhatoson belül Bodéval szemben, amely, miután eljátszotta a “halálát”, berúgta 11-esből a csapata negyedik gólját (4-2). Összesítésben ez már elég lett volna a feljútásra a Luceafărulnak, de ugyanakkor egy újabb szatmári gól változtatott volna a helyzeten. A 74. percben viszont a szatmáriak nem kaptak 11-est, amikor két hazai védő “pingpangozott” a tizenhatoson belül Șteffel. Haidiner ezútán úgy látta jónak, hogy kiküldi a lelátóra Bolbát, habár a szatmári szakvezető egyebet sem tett, csak a saját játékosait utasította a kispadról.

A sárga-kékek kitámadtak az utolsó percekbe, így a védelem kinyílt, ezt kihasználva Porumb megadta a kegyelemdőfést az Olimpia II-nek, és a 89. percben egy kontrából betalált a kiállított Cherecheș helyére beállt Kerezsi kapujába (5-2).

Az utolsó sípszó után a hazaiak természetesen ünnepeltek, míg a tizenéves szatmári srácok sírva roskadtak le a pálya szélén. Miközben a klub vezetői a játékoskijárón a bírót szídták, illetve a mérkőzés szövetségi megfigyelőitől kértek magyarázatot a történtekre, Bolba a könnyeivel küzdött a pálya szélén állva. Így megviselve őt nem lehetett még látni focimeccs után. “Nem tudom mit mondjak, ez csúfság, amit ezek a bírók műveltek velünk. Meg sem mozdulhattunk a pályán, mert azonnal ellenünk fújtak. Ez egyértelmű lopás. Most ennek mi értelme volt? Ezek a gyerekek ezt érdemlik? Kit zavar a munkánk?” - tette fel a kérdéseket a mérkőzés után Bolba, aki vigasztalhatatlan volt.

Az valóban gyanút kelthet, hogy a Luceafărul ebben a párharcban a hat rúgott góljából hármat szerzett tizenegyesből...

Végezetül nem tudjuk megállni, hogy ne jegyezzem meg: talán jobb lenne, hogy a háttérben zajló politikai kulisszajátékok úgy zajlodjanak, hogy ne a csapat(ok) szenvedjenek ezért. A szatmári fociélet közszereplői, fiatalok és idősek egyaránt, pedig intézzék sérelmeiket, de ne űzzenek csúfot néhány fiatal játékosból (egyesek tényleg tehetségesek), akik szombaton talán eddigi legnagyobb lehetőségüket látták, amint ellopták elölük.

KATTINTS IDE ÉS NÉZD MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Liga 3-as osztályzó, visszavágó

Almásbalázsfalvi Luceafărul - Szatmárnémeti FC Olimpia II 5-2 (1-2).

Helyszín: almásgalgói “Dumbrava” Stadion; nézők: 1000. Vezette: Denis Haidiner (Vajdahunyad; jegy: 4).

Gólszerzők: Bode (30. perc, 63., 71. - az elsőt és a harmadikat 11-esből), Téglás (56.), Porumb (89.), illetve P. Pop (16.), Cădar (22.).

Piros lap: Cherecheș (27. perc - FC Olimpia II).

Luceafărul: Petcu - Lazăr, M. Rus, Tóth, Negrean (Molnar, 66. perc), Buda, Major, Bărnuțiu, Haiduc (Porumb, 46.), Bode (Pintea 77.), Téglás (A.Pop, 70.). Vezetőedző: Marius Pașca.

FC Olimpia II: Cherecheș - Ciul, Faur, Heil, Ionescu, Gulya (Kerezsi, kapus, 29. perc), Rus (Ștef, 45.), Lukacs (D. Pop, 60.), Cădar, Chivari, P. Pop (Csik, 75.). Vezetőedző: Mircea Bolba.

Feljutott a Liga 3-ba: a Luceafărul, 6-4-es összesítéssel.

KATTINTS IDE ÉS NÉZD MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Helyszíni beszámoló és fényképek: Pesek Attila