A barátság és az együttműködés jegyében, remek hangulatban zajlik idén a Kölcsey Napok, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium mára már elmaradhatatlanná vált rendezvénye. Óriásnapot is rendeznek.
Húsz évvel ezelőtt írták alá ugyanis a testvériskolai nyilatkozatot a két Kölcsey — a nyíregyházi és a szatmárnémeti tanintézmény — akkori vezetői. Barátságuk e húsz év alatt megerősödött, sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak, melyeket az idei Kölcsey Napokon minden bizonnyal újabbakkal fognak bővíteni. Ott-jártunkkor éppen a Sportnap rendezvényei zajlottak az iskolában: a tanintézmény apraja-nagyja táncra perdült, közösen zumbázott az iskola udvarán. A vidám mozgást követően az elsősök és a másodikosok stafétajátékokat játszottak, csakúgy, mint a harmadikosok és negyedikesek, akik az Aurel Popp Művészeti Líceum negyedikeseit is játékra hívták. Délután rendezték meg az osztályok közötti labdarúgó-döntőt, de volt diák-tanár futball, diák-végzős diák röplabda és izgalmas kosárlabda mérkőzések.
A mai napon a nyíregyházi Kölcsey Gimnáziummal közösen ünnepelnek a szatmári iskolában: lesz barátságos futballmérkőzés, fotókiállítás, műveltségi vetélkedő az ebédlőben és angol nyelvű vetélkedőn is bizonyíthatnak a diákok. Délután fellépnek a főgimnázium diákszínjátszói és bemutatják azokat a kisfilmeket, melyeket „Az én alma materem” pályázatra készítettek.
Az egészséges életmód jegyében, idén sem marad el a salátakészítő verseny, de lesz Rubik-kocka verseny is. Az este a diákgálával és a szabadtéri batyus bállal zárul, melynek idei hangulatfelelőse az Aband zenekar lesz.
Pénteken, hosszú idő után ismét Óriásnapot rendeznek, amikor néhány órára szerepet cserélnek a diákok és a tanárok. A délelőtti órákban a KÖFEDISZ „átveszi a hatalmat” Pataki Enikő iskolaigazgatótól, majd a tanárok ismét beülhetnek az iskolapadokba, hiszen diákjaik tartanak számukra rendhagyó tanórákat. A nap folyamán lesz tanár-diák karaoke és tanár-diák tánc is, de nem maradnak ki a programok közül a vidám társasjátékok és vetélkedők sem.
Bumbuluţ Krisztina