Magazin

Már megtekinthető a 100 millió korona értékű színarany cseh óriásérme

2019.02.01 - 18:30

Színaranyból készült, 100 millió korona (1,26 milliárd forint) névértékű hatalmas érme a központi eleme a csehszlovák korona bevezetésének 100. évfordulója alkalmából Prágában pénteken megnyílt nagyszabású kiállításnak.

A tárlat iránti érdeklődés is rendkívüli, pénteken már a kora reggeli óráktól több százan várakoztak a prágai vár császári lovardája előtt. A Cseh Nemzeti Bank által rendezett tárlaton a csehszlovák, illetve a cseh korona történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A kizárólag kiállítási célokra szolgáló fémpénz súlya 130 kilogramm, átmérője több mint fél méter, vastagsága pedig 45 milliméter. Markéta Fiserová, a jegybank szóvivője szerint ez a legnagyobb és legdrágább érme, amelyet valaha is kiadott a cseh, illetve az egykori csehszlovák nemzeti bank.

Az érmét Vladimír Oppl képzőművész terve alapján a jabloneci pénzverdében készítették. A pályázat elbírálói összesen 14 javaslatból válogathattak.

A szerző az érme első oldalán a csehszlovák korona születését örökítette meg, ami lényegében az első hivatalos csehszlovák postai pecsét képe, s jelenleg ez a jegybank logója is. A hátsó oldalon egy cseh oroszlán található, ahogy az az 1922-ben veretett pénzérméken látható.

"Az aranykorona az eddigi legnagyobb, Európában készült érme, a világon csak egyetlen ennél nagyobb érme létezik" - mondta Fiserová újságíróknak.

"Az érme kiadása valóban rendkívüli esemény. Ezzel szeretnénk kifejezni tiszteletünket a csehszlovák és a cseh korona megalkotói előtt" - jelentette ki Jirí Rusnok, a jegybank kormányzója a korona évfordulója alkalmából csütörtökön este a prágai várban tartott ünnepségen.

A cseh jegybank egy 100 korona névértékű speciális papírpénzt is kiadott. Az évfordulós bankón, amelyből 20 ezer darabot nyomtattak, Alois Rasín, az első csehszlovák pénzügyminiszter arcképe, a jegybank prágai székhelye és a koronával összefüggő néhány más épület látható. A jubileumi papírpénzt, amely Eliska Hasková képzőművész alkotása, nem kerül napi forgalomba, és csak a jegybanknál rendelhető meg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után 1918. október 28-án létrejött Csehszlovák Köztársaság 1919. április 10-én vezette be saját pénznemét, a csehszlovák koronát. Az első időkben azonban csak papírpénzek voltak, a koronás fémpénzek 1922-ben kerültek forgalomba.

A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítás április végéig látogatható.

Forrás: MTI