Szatmárnémeti

Már jövőre kezdődhet a sztrádaépítés

Fotó: Szatmár Megyei Tanács
2021.02.27 - 07:40
Stratégiai kérdés Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg régiójának összekapcsolása, és ennek egyik legerősebb láncszeme a szatmárnémeti körgyűrű és az óvári határátkelő közötti gyorsforgalmi út lesz.

Tegnap Szatmárnémetibe látogatott a dr. Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere vezette küldöttség, amelynek tagjai Szatmár megye és Szatmárnémeti elöljáróival találkoztak — a megbeszélés legfőbb témája pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye közös határ menti fejlesztése, valamint Magyarország és Románia határ menti infrastruktúrájának korszerűsítése volt.

Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök a találkozó során elmondta: egy Szatmárnémetit is érintő, Románia és Magyarország közötti gyorsforgalmi út szükségessége ugyan több mint húsz éve megfogalmazódott már, de az események az utóbbi években gyorsultak fel igazán: az M3-as autópálya leérkezett Mátészalkáig, kiírták a Mátészalka és Csengersima közötti M49-es gyorsforgalmi út második szakaszára is a közbeszerzést, a magyar és a román kormány szakemberei elkezdték az egyeztetést a két ország közötti közlekedésfejlesztésről. A jelenlegi tervek szerint az M49-es gyorsforgalmi út Csenger–Óvári vonalon fogja átlépni az országhatárt, és összekapcsolódik a Szatmárnémeti–Suceava Északi Autópályával — Óvárinál pedig egy újabb határátkelőpontot hoznak létre. A megye, de az egész térség egyik legfontosabb beruházása ez, hiszen gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt hozzájárul majd a két régió fejlődéséhez.

„Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék kapcsolata már évtizedek óta példaértékű. Olyan szorosan kötődik össze a két térség, hogy nem lehet más célunk, mint a kölcsönös fejlődés és a siker. Ezt a célt szolgálja a hamarosan a két országot újabb ponton összekötő Szatmárnémeti terelőút–magyarországi M49-es gyorsforgalmi út összekapcsolása, illetve az Óvári–Csenger leendő újabb határátkelő megnyitása. Erről és a két régió közös, határ menti fejlesztéséről, illetve Magyarország és Románia határ menti infrastruktúrájának korszerűsítéséről egyeztettünk ma” — mondta Pataki.

A miniszter-kormánybiztos hangsúlyozta azt is: Szatmárnémeti a magyar és az ukrán határhoz való közelségének köszönhetően különösen alkalmas a határon átnyúló együttműködésekre, és a megyeszékhely regionális szerepét erősíti, hogy a városban található Románia egyik legnagyobb, 70 hektáros ipari parkja és egy nemzetközi repülőtér is.

A szatmári találkozóra dr. Palkovics Lászlót elkísérte Nagy Balázs helyettes államtitkár, dr. Simon Miklós és Kovács Sándor országgyűlési képviselők, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Kiss András megyei képviselő, akik Pataki Csaba mellett Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, valamint Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs parlamenti képviselőkkel folytattak megbeszéléseket.

A megbeszéléseket követően dr. Palkovics László találkozott Schönberger Jenő megyéspüspökkel is, majd ezt követően megtekintette az épülő szatmárnémeti kerülőutat és hidat, illetve gyors látogatást tett az óvári ipari parknál is.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Lázár János: Amilyen a gazda, olyan a város, olyan a megye!

Van összefüggés Európa Parlamenti képviselő, miniszter, polgármester és megyei tanácselnök között, vannak olyan közös pontok, ahol akkor van eredmény, ha van együttműködés.
Szatmárnémeti

Már az aszfaltozás is elkezdődött

A szatmárnémeti körgyűrű bizonyos szakaszain már az aszfaltozás is elkezdődött, „izmosodik” a Szamoson átvezető híd és a felüljárók — a kétoldalú szakértői egyeztetésen terítékre került a Szatmárnémeti–Óvári (országhatár)–M49-es gyorsforgalmi út is.