Külföld

Már egy hónap sincs az EU-állampolgárok letelepedési kérvényeinek benyújtási határidejéig

2021.06.02 - 14:43

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért - kell folyamodniuk.
    A folyamodványokat idén június 30-ig lehet benyújtani.
    A brit belügyminisztérium kedd este kiadott felhívásában hangsúlyozta, hogy már harminc nap sincs hátra e határidő lejártáig.
    A tárca kérte az összes olyan EU-állampolgárt és családtagjaikat, akik 2020. december 31-én már állandó nagy-britanniai lakosok voltak, hogy haladéktalanul nyújtsák be a letelepedett státusra szóló kérvényüket, annak érdekében, hogy június 30. után is dolgozhassanak, tanulhassanak Nagy-Britanniában, és hozzáférhessenek az ingyenes brit egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásaihoz és egyéb kedvezményekhez.
    A minisztérium emlékezteti az érintetteket a határidő betartásának fontossága mellett arra is, hogy minden egyes jogosult gyermek számára külön kérvényezni kell a letelepedett státust, és ezt a gyerekek nevében a szülőknek kell megtenniük, akkor is, ha saját maguknak már kérelmezték a letelepedési engedélyt és azt meg is kapták.
    Jogosultságaik megőrzése végett azoknak az EU-állampolgároknak is kérvényezniük kell június 30-ig a letelepedett státust, akik már hosszú évek óta Nagy-Britanniában élnek - hangsúlyozza keddi felhívásárnak a brit belügyminisztérium.
    A tárca kiemeli, hogy ők brit állampolgárságot is kérhetnek.
    A felhívás szerint azoknak a jogosultaknak, akik lekésik a június 30-i határidőt, lesz ugyan lehetőségük később is a letelepedett státus kérvényezésére, de ehhez méltányolható indokokat kell felmutatniuk, és a brit hatóságok minden ilyen esetben egyéni elbírálás alapján döntenek.
    A brit belügyminisztérium legfrissebb, idei első negyedévi összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5,3 millióan nyújtották be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.
    Az országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 975 180, illetve 918 270 letelepedési folyamodvánnyal.
    A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 500 550, a  portugálok 376 440, és a spanyolok 320 850 benyújtott kérelemmel.
    Ennek az öt országnak az állampolgárai adták be az idei első negyedév végéig beterjesztett összes letelepedési folyamodvány 58 százalékát.
    A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 206 910, a németek 145 420 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be.
    A magyarok a középmezőnyben járnak 140 460 benyújtott letelepedési kérelemmel.

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Három hét óta először százezer alatt a napi fertőződések száma Nagy-Britanniában

Több mint három hét óta először százezer alá csökkent Nagy-Britanniában az egy nap alatt újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések száma.
Belföld

Péntektől megszűnik a külföldről Angliába beutazó oltott személyek koronavírus-tesztelési kötelezettsége

Megszűnik péntektől a külföldről Angliába beutazó oltott személyek koronavírus-tesztelési kötelezettsége; érkezés után továbbra is kell tesztelni, de ehhez nemcsak a PCR-, hanem az antigén gyorstesztet is elfogadják - közölte csütörtökön Románia nagy-britanniai nagykövetsége.
Külföld

Brit egészségügyi miniszter: az idén már nem lesznek további szigorítások Angliában

A brit kormány az idén már nem jelent be újabb angliai járványügyi korlátozásokat, de nem zárja ki a további intézkedések lehetőségét a jövő évre, ha a koronavírus-járvány ezt szükségessé tenné - mondta hétfőn Sajid Javid egészségügyi miniszter.