Megkezdték a felkészülést az idei versenyekre a Szatmárnémeti SK–Erdődi Cetate birkózói, két hét múlva ugyanis Bukarestbe utaznak a Marin Cristea Emléktornára.
Tudor Barbul edző elmondta, sűrű lesz a programjuk az év elején, a fővárosi megmérettetés után, január 26-tól ugyanis edzőtáborba vonulnak, és Madarászon, Erdődön és környékén fognak alapozni napi két tréning során. Erre a központosított felkészülési programra érkezik majd a madarászi edzőközpontba a Moldovai Köztársaság kadett korosztályos válogatottja is, akik viszont meghívták a szatmáriakat februárba Kisinyovba, egy rangos nemzetközi tornára. „Idén sok bajnoki éremmel akarjuk gazdagítani a gyűjteményünket, ezért nincs vesztegetni való időnk. Már megkezdtük az alapozást, hiszen a fővárosi torna után edzőtábor következik, majd Kisinyovba utazunk, majd jön a kadett korosztályos bajnokság, amelynek házigazdái leszünk” – vázolta a közeljövő programját a birkózók edzője.