Magazin

Már a Marson túl száguld Elon Musk sportkocsija

2018.11.06 - 19:16

Az Elon Musk által alapított SpaceX idén februárban bocsátotta fel először a Falcon Heavyt. A rakéta tesztindítása óriási médianyilvánosságot kapott, részben azért, mert a fedélzetén nem a szokásos felesleges tesztteher, hanem egy Tesla Roadster sportautó, illetve egy Starman névre keresztelt űrruhás baba utazott.

A SpaceX friss tweetje szerint a jármű és utasa immár a Mars pályáján is túlra jutott - írja a Live Science. A bejegyzés szerint a következő megálló a világ végén található vendéglő lesz. A cég ezzel Elon Musk kedvenc regénysorozatára, a Douglas Adams által írt Galaxis útikalauz stopposoknakra utal. A sorozat második részének címe ugyanis Vendéglő a világ végén.

Köztudott, hogy Musk szereti a popkulturális utalásokat: Starman neve például egy 1972-es David Bowie dalra utal, a Roadsterben pedig egy 1969-es Bowie-dal, a Space Oddity szól. Sőt, a jármű műszerfalán is egy „Ne ess pánikba!” felirat angolul látható, ahogy Douglas Adams konyvborítóján is olvashatóvasható a DON'T PANIC! felirat.

A Roadster pályája azt sugallja, hogy az autó idővel ismét közelebb kerül majd a Naphoz, 2091 körül pedig néhány ezer kilométerre fog elhaladni a Föld mellett. Egy korábbi vizsgálat arra is rávilágított, hogy az elkövetkező pár millió éven belül a jármű a Vénuszba vagy bolygónkba csapódhat, így néhány szakértő attól kezdett félni, hogy a Roadster veszélyes szennyeződéseket juttathat az égitestekre. Aggódni azonban valószínűleg nem kell: az űr szélsőséges körülményei valószínűleg hamar el fogják pusztítani az autót és utasát.

 

Forrás: http://www.ng.hu/