A 69. percben ugyanis a Sepsi vezetést szerzett, majd két perccel később már kettővel vezetett, viszont tíz perccel később szépített a FCSB, a ráadás második percében pedig az egyenlítő találat is meglett.
Ezzel együtt a Sepsi felkapaszkodott a táblázat 3. helyére, mivel az Universitatea Craiova hazai pályán vesztett a Kolozsvári CFR-rel szemben. A háromszékiek pontszámban kiegyenlítették az olténiaiakat, de az egymás elleni eredmény, illetve a gólkülönbség is Leontin Grozav edző együttesének kedvez.
A FCSB pedig a pontszerzéssel együtt leszakadni látszik az éllovas CFR mögött. A bukaresti kirakatcsapat – amely sokáig vezette a Liga 1 táblázatát – az utóbbi hat fordulóban egyetlen mérkőzést nyert meg, két vereséget szenvedett el, és a mostani volt a harmadik döntetlenje.
A CFR három pontra növelhette előnyét, miután nyerni tudott Craiován azon a mérkőzésen, amit a nagykárolyi Kovács István vezetett. Úgy tűnik, hogy Edward Iordănescu edző alakulata kiheverte a múlt heti, hazai vereséget – 1–0-ra nyert Kolozsváron a Sepsi –, és a mostani győzelemmel nagy lépést tett, hogy sorozatban negyedik bajnoki címét is megszerezze.
A felsőház utolsó előtti fordulójában, ma este a CFR Botoşani-on játszik, míg szerdán a FCSB hazai pályán fogadja a Craiovát. Ha itt nem dől el a bajnoki cím sorsa, akkor a záró fordulóban Kolozsváron játsszák a CFR – FCSB „döntőt”.
A 9. etap legtöbb gólját hozó találkozót Clinceniben rendezték, ahol a hazai alakulat 1–3-ról felállva nyert 4–3-ra a vendég Botoşani ellen. Az Ilfov megyei csapat először szerzett ilyen sok gólt egy Liga 1-es mérkőzésen, míg a bukovinai együttes ebben a szezonban második alkalommal fut bele egy négy gólos vereségben – az alapszakaszban a FCSB nyert 4–1-re a Botoşani otthonában.
Az alsóházban csak az Aradi UTA tudta otthon tartani a pontokat, és ezzel tartja a harmadik helyét az alsóház táblázatában. A csoport éllovasa, a Chindia Târgoviște is kikapot odahaza, ráadásul a rájátszsában ez volt az első veresége.
A sereghajtók rangadóját is elveszítő Politehnica Iași már biztos kieső, míg a Hermannstadt a moldovai pontoknak köszönhetően még bízhat abban, hogy legalább az osztályzót jelentő pozíciót elcsípi. Mivel az Astra Giurgiu is veszített hazai pályán, ezért a 8. helytől egy pont távolságra van a nagyszebeni alakulat.
A Poli Iași egyébként 2014 óta állandó résztvevője a Liga 1 küzdelmeinek, az utolsó élvonalbeli meccsét szerdán játssza Szászmedgyesen. Az alsó házban ugyanis az idényzáró fordulót rendezik szerdán, míg a felsőházban a mostani után még játsszanak egy fordulót a csapatok.
LIGA 1, RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
Felsőház
Academica Clinceni – FC Botoşani 4–3 (1–3)
G.: Asen Csandarov 22., Jovan Markovic 71., 86., Cvetelin Csuncsukov 75., illetve Cosmin Achim 5. (öngól), Hervin Ongenda 16., Enriko Papa 45.
Universitatea Craiova – Kolozsvári CFR 1–3 (1–1)
G.: Ştefan Baiaram 12., illetve Adrian Păun 4., 74., Ciprian Deac 68.
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FCSB 2–2 (0–0)
G.: Claudiu Petrila 69., Andrei Dumiter 71., illetve Alexandru Buziuc 81., Florin Tănase 90+2.
1, Kolozsvári CFR 8 5 1 2 12–5 48
2. FCSB 8 3 3 2 13–11 45
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 8 4 2 2 9–6 37
4. Universitatea Craiova 8 2 2 4 8–11 37
5. FC Botoşani 8 3 1 4 13–16 31
6. Academica Clinceni 8 2 1 5 8–14 29
Alsóház
Chindia Târgoviște – FC Viitorul 0–2 (0–0)
G.: Aurelian Chiţu 55., Jo Santos 84.
Politehnica Iași – AFC Hermannstadt 0–1 (0–0)
G.: Baba Alhassan 78.
Astra Giurgiu – FC Voluntari 0–3 (0–1)
G.: Jefte Betancor 27., Marcelo Lopes 50., Sebastian Mailat 65.
Aradi UTA – Szászmedgyesi Gaz Metan 1–0 (0–0)
G.: Liviu Antal 50.
FC Argeş – FC Dinamo Bukarest 1–2 (0–1)
G.: Ndiaye Mediop 59., illetve Andreas Mihaiu 12., Deian Sorescu 82.
1. Chindia Târgoviște 8 4 3 1 7–3 35
2. FC Argeş 8 3 2 3 10–6 31
3. Aradi UTA 8 4 0 4 7–9 31
4. FC Dinamo Bukarest 8 5 1 2 11–8 30
5. FC Viitorul 8 4 1 3 8–4 29
6. Szászmedgyesi Gaz Metan 8 3 3 2 11–8 29
7. FC Voluntari 8 3 2 3 6–7 27
8. Astra Giurgiu 8 1 2 5 6–11 24
9. AFC Hermannstadt 8 3 1 4 5–9 23
10. Politehnica Iași 8 2 1 5 5–11 20
LIGA 1, RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
Felsőház
Kedd, 20.30: FC Botoşani – Kolozsvári CFR
Szerda, 21.30: FCSB – Universitatea Craiova
Csütörtök, 20.30: Academica Clinceni – Sepsi OSK
Alsóház
Szerda
18.30: Szászmedgyesi Gaz Metan – Poli Iași
18.30: FC Voluntari – Aradi UTA
18.30 FC Viitorul – Astra Giurgiu
18.30: FC Dinamo – Chindia Târgoviște
18.30: AFC Hermannstadt – FC Argeş
Pesek Attila