Községi tanácsülésen jártam — ezen gondolatok megírásánál nem lényeges, hogy melyik településen, hiszen eléggé általános problémákról lesz szó —, ahol elképesztő dolgokat tapasztaltam. Közel harminc évvel a rendszerváltás után, amikor már teljes mértékben lehet gyakorolni az önkormányzatiságot, olyan dolgokat tapasztal az ember, amelyek megdöbbentők. Az 1990-es évek elején nagy eredménynek, nagy vívmánynak tekintettük, hogy megszűnik a központi irányítás, mindenhol a helyiek döntenek a sorsuk felett. Közel harminc év után — ha betekintünk néhány helyi tanács munkájába — szomorúan tapasztaljuk, hogy az önkormányzatiság nem működik, hol a polgármester, hol a polgármestert irányító személy, párt vagy ki tudja, éppen ki gyakorol nyomást a helyi tanácsra, amelynek tagjai bábuként vagy beprogramozott robotként szavaznak. A tanácsülésen, amelyen legutóbb jártam, elképesztő dolgokat tapasztaltam. Az ülést vezető idős tanácsos nehezen és érthetetlenül olvasta fel a határozattervezeteket, a tanácsosok egy részét nem is érdekelte a szöveg, sokan közülük úgysem értették volna, és lehetett volna abban bármi, úgyis megszavazták volna, mert valahonnan ezt az utasítást kapták. Az ülésvezető tanácsos nem tűrte a megjegyzéseket és a hozzászólásokat, gyors szavazást sürgetett.

Nem megvetendő az, ha a tanácsosok pártfegyelemre hivatkozva néha olyan dolgokat is megszavaznak, amikkel nem értenek egyet, de elgondolkodtató: mi lehet az oka annak, hogy két, ideológiailag teljesen különböző nézeteket valló párt mindenben egyetért? Ami a leginkább elszomorító, az az, hogy egy-egy közösséget képviselő, döntéshozói joggal felhatalmazott tanácsosok tudatosan szavaznak meg olyan határozattervezeteket, amelyekről — nekik mint döntéshozóknak, a törvény ismerőinek — határozottan lehet tudni, hogy törvénytelenek. Elégszer halljuk, hogy szükség van az idős polgármesterekre és tanácsosokra, mert nekik megvan a tudásuk és tapasztalatuk, de elég sok van közöttük is, aki már belefáradt, elérte a céljait, és nyíltan is kijelenti, hogy ő a fiatalokra bízza a döntést, ő már túl idős ahhoz, hogy beleszóljon a dolgok menetébe. Akkor mit keres ott? — kérdezhetnénk, persze nem őket, hanem azokat, akik az ilyen meglátású embereket odatették.

Az önkormányzatiság egy nagyszerű vívmány, amivel kell tudni élni, meg kell tanulni élni, mert ha ez nem történik meg, akkor nem marad más, mint az önkormányzatiság leple alá bújtatott diktatúra. Nem egy jóindulatú diktatúra, hanem egyes emberek, egyes csoportok diktatúrája. Amíg a tanácsüléseken a tudatlan, felhergelt vagy félrevezetett tanácsosok egymásra ordítoznak, egymást fenyegetik, és nem a dolgukat teszik, addig a háttérben folynak a játszmák, eldőlnek az egyéni és közösségi sorsok, és mire az egyszerű emberek meg az őket képviselők feleszmélnek, már nem lehet változtatni a történteken.

A községi szinten történő politizálás nem vonható ki a pártpolitikából, de az önkormányzatiság lényege éppen az, hogy elsősorban a helyi érdekek kellene érvényesüljenek, csak utána a pártérdekek. Persze kérdés, hogy azok a helyi tanácsosok vagy akár polgármesterek, akik az érdekeiknek megfelelően bármikor tudnak ideológiai szempontokat figyelmen kívül hagyva pártot váltani, milyen módon tudják a közösség érdekeit szolgálni…