Sport

Mani kiakadt a szervezésen

2016.03.22 - 18:16

Gyenes Mani élre állt az első futam után a román és magyar enduro-bajnokságokban, miután mindkét ország bajnoki nyitányát múlt hétvégén, Borossebesen rendezték meg egy közös versenyen.

Nem biztos, hogy végig viszi az idei román bajnokságot a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorversenyzője, Gyenes „Mani” Emánuel. Románia legjobb motorosa ugyanis kiakadt az enduro-bajnokság idénynyitó futamának szervezésén, amely egyben a magyar pontvadászat és a kelet-európai bajnokság első fordulója is volt. Mani Borossebesen mindhárom versenyben pontozott, a román és a magyar bajnokságban pedig az élen zárt idejével, a regionális bajnokságban viszont a második pozícióra volt elég a körideje, ugyanis 4 másodperccel megelőzte őt a bolgár Teodor Kabakchiev.

A szervezés viszont csapnivaló volt — mondta Mani. A versenybírókat ugyanis meghaladta a feladat. Vélhetően őket is meglepte, hogy 175 nevező volt, így nem tudták kellően kezelni a kialakult helyzetet, az időmérésnél is rengeteg hiba csúszott be. Manit például a harmadik helyre sorolták a kelet-európai versenybe, a bukaresti Andrei Botoacát helyezték a második pozícióba, míg a román bajnokságba már az első helyen szerepel ugyanazzal az idővel, Botoacă előtt. „Ilyet még nem tapasztaltam, pedig nem ma kezdtem a motorversenyzést. Teljes volt a káosz. A szombati eredményeket csak vasárnap este kaptam meg. Nagy égés volt ez, mivel sok országból érkeztek versenyzők, és vélhetően ők is keserű szájízzel mentek haza — panaszolta Mani. — Sajnálom, hogy ez így alakult, mert a pálya jó volt. És amúgy olyan sok jó hely van Romániába, ahol remek versenyeket lehetne rendezni. De ilyen szervezéssel, ilyen szövetséggel ez nagyon nehéz” — folytatta.

Éppen ezért a szatmári pilóta úgy döntött, hogy idén végig viszont a magyar enduro-bajnokságot, és rajthoz áll az endurokrossz-bajnokságban is. Ez utóbbi két hét múlva kezdődik Pannonhalmán. Tavaly Mani második lett az endurokrosszban, idén az első helyet célozza meg Magyarországon mindkét versenyágban.

Fotó: mxonline.hu