Sport

Mani karácsony után csomagol – indulás a nyolcadik Dakarra

2017.12.21 - 17:23

Peru visszatérésével a dél-amerikai Dakar-rali is „sivatagosodik”, ami azért kiemelendő, mert korábban, a 2008-as terrorfenyegetésig, az afrikai Dakar legizgalmasabb szelektív szakaszai a Szahara homokdűnéi között zajlottak. Mani is örül ennek.

Tavaly nem kért, idén kért, de nem kapott támogatást a helyi, de a megyei önkormányzattól Gyenes Emánuel, aki 2018 elején nyolcadik alkalommal áll rajthoz a világ legnehezebb raliján, a Dakaron. A többszörös román bajnok, kétszeres magyar enduro- és egyszeres endurocross-bajnok, a Dakaron maraton kategóriájának kétszeres győztese, világbajnoki szakaszgyőztes és több nemzetközi verseny díjazottja mindkét állami intézménytől egyenként 10 ezer euró támogatást kért, viszont egyik sem volt hajlandó finanszírozást nyújtani, bár az önkormányzati választásokon még reklámarcként is segített Manit. Így az ország legjobb motoros ralizója azzal a 2015-ös versenygéppel áll majd rajhoz a január 6-án induló Dakar-ralin, amelyet még 2014-ben vásárolt a Megyei Tanács támogatásával, így a 250 köbcentis KTM-et már a harmadik Dakaron vezeti majd a szatmári. Igaz, ezt a gépet a szerelői, Rácz Szabolcs és Oláh László idén darabjaira szedték, és új alkatrésszel helyettesítették az elavultakat. „A kábeleken kívül minden új a motorkerékpárban, így mondhatni, hogy új géppel állok rajthoz” — mondta Mani, aki csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt erről. „Azt hiszem, hogy most már elmondhatom, hogy van némi tapasztalatom ezen a ralin, és sikerül majd egy jó eredményt elérni. Elsődleges célom, hogy egészségesen térjek haza. Másrészt az eddigi eredményemen szeretnék javítani, illetve harmadik nekifutásra is meg szeretném nyerni a maraton kategóriát” — nyilatkozta a sportoló, aki tavaly összetettben a 14. helyen zárt, és ez volt az eddig legjobb eredménye.

2018-ban a január 20-ig zajló rali Peruból indul, és Bolíviát érintve az argentínai Córdobában várják a mezőnyt, az össztáv közel 9000 kilométer, a szelektív szakaszok hossza pedig körülbelül 4300 km. A verseny Limából rajtol, Peruban hat szakaszt rendeznek, majd Bolívia fővárosában, La Pazban, 3600 méter tengerszint feletti magasságban lesz a pihenő nap. Bolíviában egyébként három szakaszt rendeznek, a többi öt versenynap pedig Argentínában zajlik.

„Szerintem az idei nehezebb lesz az eddigi Dakarokhoz képest. Ez a negyvenedik kiírás és vélhetően a szervezők tartogatnak meglepetéseket is számunkra. Lehet, hogy ezért vitték Peruba a versenyt, mert ott több homokdűne van, és így a Dakar-rali visszakaphatja azt a varázsát, mint amikor Afrikában, a Szaharában zajlott a viadal. Most az első hat nap versenytávjának a nyolcvan százaléka homokdűnék között fog zajlani. Sőt, idén először lesz 100 kilométeres összefüggő homokdűnés szakasz. Fizikailag ez nagyon megterhelő lesz, de én örülök annak, hogy visszatérünk a sivatagba, hiszen ez ad igazán a hangulatot ennek a ralinak” — tette hozzá Mani.

Azonban a bolíviai szakaszoknak egyáltalán nem örül a szatmári, hiszen az időjárási körülmények ilyenkor nem kedveznek a versenyzésnek. A nagy esőzések miatt tavaly is el kellett halasszanak egy versenynapot. „Minden évben esett az eső és nagyon hideg van itt a magas tengerszint feletti magasság miatt. De alkalmazkodni kell, nincs választás, felkészültnek érzem magam, hogy túl tegyem magam ezeken a nehézségeken” — folytatta.

A szervezők szerint Argentínában, Belem környékén lesz a legnehezebb szelektív szakasz, amely bár csak 280 kilométer hosszú lesz, de a meleg és a nagyon finom szemcsés homokos talaj sokat kivesz a pilótákból. „Itt a fizikai felkészültségnek döntő szerepe lesz” — hangsúlyozta a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team versenyzője, aki idén az Autonet Import, illetve néhány partner támogatásával indul a Dakar-ralin, amelynek összköltségei meghaladják a 100 ezer eurót.

Mani december 31-én indul Bukarestből repülővel Limába. Január 2-án már átveheti a kikötőből a versenygépet és a műszaki kísérő autót, 4-én lesz a technikai vizsgálat, 6-án pedig elrajtol a 40. Dakar-rali a 31 kilométeres szelektív szakasszal. Összesen 332 jármű (motor, quad, autó, side by side buggy, kamion) és 515 versenyző vág neki a kéthetes küzdelemnek. A leghosszabb szelektív szakasz 522 kilométer lesz, a legbrutálisabb napon pedig összesen 932 km-t kell megtenniük a résztvevőknek. A tizennégy mért szakasz közül hét zajlik majd a sivatagban és öt legalább 3000 méter tengerszint feletti magasságban.

Manit január 21-re várjuk vissza Bukarestbe, és vélhetően két vagy három nappal később a csapat névadó cégének a székhelyén a hagyományos tortával fogadják majd a munkatársai és a szatmári sajtó képviselői.

Fotók: Sebastian Selmenţi, Pesek Attila