Sport

Mani itthon van, csütörtökön „munkába áll”

2016.01.20 - 14:47

Vastag hóréteg borította a szatmári Dakar-csapat személygépkocsiját Bukarestbe, amely kedden érkezett meg Argentínából. A fővárosi reptéren barátok, rajongók és újságírók várták őket.

Kedd késő délután érkezett meg a bukaresti Otopeni-Henri Coandă Nemzetközi Repülőtérre a római légi járattal a Szatmárnémeti Motorcycle Team három fős csapata, Gyenes „Mani” Emánuel, Oláh László és Rácz Szabolcs.

A csapat három és fél héttel ezelőtt Argentínába utazott és Mani rajthoz állt, majd a 14. helyen zárt a világ legnehezebb, embert és versenygépet is próbára tevő Dakar-ralin. A két hetes megmérettetésen Laci és Szabi kísérték a motoros versenyzőt, ugyanis a támogatók segítségével idén szatmári szerelőket vihetett magával Mani. Mint arról beszámoltunk, romániai versenyző még soha nem ért el ilyen jó eredményt a több mint három évtizedes múlttal rendelkező terepralin.

A szatmári srácokat barátok, rajongók és újságírók hada várta kedd este a reptéren, majd az interjúk, a közös fényképkészítések és az aláírásosztás után autóba ültek és hazautaztak. Ez utóbbi művelet viszont nem volt olyan egyszerű, ugyanis Bukarestben az utóbbi napokban folyamatosan havazik, a reptéren parkolt személygépkocsijukat pedig vastag hóréteg borította. Mani hivatalos facebook-oldalára egy kép is felkerült, amint takarítják az autót a hótól. „Tegnap (hétfő – szerk. megj.) 35 Celsius fok melegben voltunk Buenos Airesbe, ma Bukarestben vagyunk hóban, -11 Celsius fok hidegben” — írta Mani, miközben kedélyállapotnak azt jelölte be, hogy nagyon fáznak.

Miután „megküzdöttek” a hóval, illetve az ország déli és középső részén tomboló hóviharokkal”, szerda délutánra hazaértek Szatmárnémetibe a srácok és rövid pihenés után csütörtökön már a munkahelyükre várják őket a cégvezetők. Természetesen egyik sem fog még „munkaköpenyt” felvenni, hiszen kijár nekik az ünneplés. Akárcsak az előző években, az Autonet vezetősége és munkaközössége fogja köszönteni Manit és idén a csapatát is, majd egy sajtótájékoztatón fog beszámolni a motoros az idei versenyről.

Fotó: Razvan Loghin/4x4Adventure