Sport

Mani akklimatizálódik

2016.12.08 - 06:17

A szatmári motoros 3600 méter feletti magasság hegyek gerincei között fog edzeni a következő napokban, hogy szokja a Dakar-körülményeket.

Franciaországba utazott a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuel, hogy az Alpokban, a 3600 méter fölötti magassági levegőt szokja meg. A Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa ugyanis a Dakar-rali jövő év eleji kiírásán ilyen magasságban kell majd versenyezzen hat napon keresztül, Bolíviában.

Mint arról beszámoltunk, 2017-ben debütál az új helyszínen a kéthetes rali, Bolíviában pedig hat napon keresztül 3500–4600 méter közötti magasságokban vezet a nyomvonal. Az Andok hasonló magasságaiban már a korábbi években is áthaladt a mezőny, és ez erősen megviselte Manit. „Ezek a magasságok nagyon megviseltek, ilyenkor sok időt vesztettem. Sajnos, idehaza nem tudok ilyen körülmények között versenyezni, ezért egy franciaországi síközpontot választottam néhány nap edzésre. Remélem, hogy sikerül akklimatizálódni, így készülök az bolíviai napokra” — mondta lapunknak Mani.

A Dakar-felszerelés nagy részét egyébként már elküldte Mani: a szervezők által biztosított óceánjáró hajó már elindult Le Havre-ból és az év végéig megérkezik Argentínába. A szatmári pilóta a motorkerékpárt, a műszaki autót és a technikai felszerelés nagy részét hajóra tette. Oláh László és Rács Szabolcs szerelőkkel együtt december 25-én indulnak majd Szatmárnémetiből Bukarestbe, ahonnan másnap szállnak repülőre. Addig Mani még elutazik Budapestre, ahol december 17-én átveszi a magyar-bajnoki címeket. A szatmári pilótát egyébként a román szövetség (FRM) is díjazta múlt héten: a nemzetközi versenyeken elért eredmények elismeréseként az év sportolójának választották. Mani viszont össze van veszve a FRM vezetőivel, így nem vett részt az aradi gálán.