Sport

Mani a 20. a Dakar első hete után

2016.01.11 - 08:27

A szatmári Gyenes „Mani” Emánuel túl van a Dakar-rali két legnehezebb versenynapján, s időközben elhagyta Bolíviát, ami elmondása szerint nem hozott túl nagy szerencsét a számára.

Tegnap pihenőnapot tartott a Dakar mezőnye, amit igazán megérdemelnek a versenyzők, hisz az elmúlt héten több ezer kilométert tettek meg esőben, viharban, néha 4000 méteres magasságban. Mani jól kezdte az idei Dakart, a keddi szakaszt a 13. helyen fejezte be, de a következő fordulók már nehezebbnek bizonyultak a szatmári versenyző számára, így az összesített táblázatban is visszaesett, de szombatra sikerült feljutnia a 20. helyre. Szombaton ismét vihar nehezítette meg a résztvevők életét a világ legrangosabb tereprali versenyén. A szombati fordulóban a mezőny Bolíviából visszatért Argentínába. A versenyzők Uyuniból Salta felé vették az irányt, mely 793 km-es távot jelentett, ebből 353 lett volna a speciális szakasz. A vihar azonban ismét keresztülhúzta a számításokat, így az első szakaszt jelentősen lerövidítették a szervezők. A heves esőzések következtében megduzzadt az egyik folyó, ezért Maninak és jó néhány versenyzőnek nem sikerült átjutnia a másik oldalra. A szatmári motorosnak szerencséje volt, ugyanis egyik vetélytársának elsodorta a víz a motorját, így kénytelen volt befejezni a versenyt. Mani a Facebook-oldalán tájékoztatta rajongóit a szombati eseményekről, s közben egy jó hírt is közölt a szatmáriakkal: sokkal jobban érzi magát az alacsony tengerszint feletti magasságban, s jobb formában vágott neki a futamnak. A szervezők végül úgy döntöttek, hogy az első mérési pontig teljesített időt veszik számításba, így Mani a 24. helyen fejezte be a hetedik napot. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője 2 óra 37 perc és 7 másodperc alatt ért célba a szombati versenynapon, aminek köszönhetően újra a 20. helyen található az összesített táblázatban. A legjobb időt a francia Antoine Meo teljesítette, de összetettben továbbra is a portugál Paulo Goncalves áll az élen. A versenynapon halálos baleset is történt: a francia Lionel Baud vezette autó a gyorsasági szakasz 82. kilométerénél, még bolíviai területen elütött egy 63 éves férfit. Ma a verseny nyolcadik napján a mezőny Salta–Belén között halad majd. A mai fordulóban egy 766 km-es táv várja a versenyzőket, amiből 393 km hosszú lenne a speciális szakasz.